Aktuális

Napi több ezerre is nőhet a koronavírus-fertőzöttek száma itthon

A víruskutató szerint a járvány tetőzése korábban is bekövetkezhet, mint azt a miniszterelnök mondta.

A szerdai kormányülést követően videóban jelentette be Orbán Viktor, hogy további szigorítások várhatóak a koronavírus miatt Magyarországon. Ennek része, hogy kötelezővé teszik a maszkhasználatot a mozikban, színházakban, egészségügyi intézményekben és az ügyfélszolgálatokon is.

Jelenleg a járvány tömeges fertőzési szakaszában járunk, mivel az összes fertőzöttszám átlépte a 10 ezret. Ekkor már nem lehet nyomon követni, ki hol kaphatta el a fertőzést. Németország például járvány szempontjából kockázatos területnek nyilvánította Budapestet – az innen érkezőknek karanténba kell vonulniuk és tesztet kell végeztetniük, idehaza pedig továbbra is maradnak a beutazási korlátozások.

Rusvai Miklós víruskutató az RTL Híradójának azt mondta, sok minden tudja befolyásolni a vírus terjedését, így akár már novemberben elérhetjük a járvány tetőzését. Gyorsítóan hat, ha az időjárás kedvezőtlen, vagyis párás és hűvös, ami az egyéb légzőszervi betegségek számát is növeli. A szakember szerint a napi fertőzöttszám több ezer lesz a tetőzés környékén.

Aktualitások a koronavírussal kapcsolatban:

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top