nlc.hu
Aktuális
Halálos késelés Pécsen.

Halálra késeltek egy 20 éves férfit Pécsen

Késelésben meghalt egy 20 éves férfi Pécsen, a rendőrök az egyik támadót már elfogták.
Halálos késelés Pécsen

Halálos késelés áldozata lett egy 20 éves férfi szombaton este Pécsen, az egyik feltételezett elkövetőt már elfogták a rendőrök – közölte a rendőrség.

A Police.hu tájékoztatása szerint a rendőrségre bejelentés érkezett hogy a Buzsáki Imre utca egyik lakásában egy férfit megkéseltek.

A rendőrök a szemle és az elsődleges adatok alapján megállapították, hogy a lakásban egy 54 éves és egy 20 éves férfi tartózkodott, amikor bement hozzájuk két másik férfi és egy nő, és bántalmazták őket.

A dulakodás során az egyik támadó egy késsel megszúrta a fiatalabbik férfit, aki a helyszínen életét vesztette. Az idősebbik férfi a bántalmazás során könnyebben megsérült.

A három támadó közül az egyiküket – egy 43 éves helyi férfit – a rendőrök a helyszín közelében elfogták. A másik férfi és élettársa elmenekült a helyszínről, őket keresik a rendőrök.

Frissítés!

Vasárnap délelőtt a rendőrség a honlapján közölte, hogy azonosították a feltételezett elkövetőket, majd november 1-jén 9 óra 20 perckor Pécsett elfogták őket. A 23 éves férfit és a 22 éves nőt előállították a Baranya Megyei Rendőr-főkapitányságra.

(MTI)

(Kiemelt kép: Police.hu)

Kapcsolódó cikkek:

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top