Aktuális

Deák téri késelés: lányok védelmére keltek a meggyilkolt fiúk

A társaságukban lévő lányok védelmére kelt a Deák téren halálra késelt Gergely és László, ez volt a végzetes verekedés kiváltó oka.

Egyre több részlet derül ki a Deák téri kettős emberöléssel kapcsolatban. A meggyilkolt Gergely és László ismeretségi körében úgy tudják: Cs. Krisztián, J. Marcell és J. Dániel beszólogatott a két áldozat társaságában lévő lányoknak – írja a Bors.

Gergely és László a lányok védelmére keltek, és megkérték a fiatalokat, hogy hagyják őket békén, de ez csak rontott a helyzeten. Szóváltásba keveredtek, majd Cs. Krisztián több késszúrással halálra sebezte a két fiút.

Deák téri késelés, helyszínelők

Bűnügyi helyszínelők Budapesten, a József Attila utcában, ahol megöltek két férfit egy verekedésben 2020. május 22-én (Fotó: MTI/Mihádák Zoltán)

A Bors utolérte az elhunyt Gergő több barátját is, akik azt mesélték, hogy a fiú békés természetű volt, de az igazságtalanságot nehezen viselte. Pont a halála napján született a családjában egy kisbaba, akinek ő lett a keresztapja. Gergő boldog párkapcsolatban élt a kedvesével, ám a végzetes hajnalon nem voltak együtt.

A rendőrség egyelőre nem közölt részleteket a nyomozásról, de a Fővárosi Törvényszék közleményéből az derül ki, hogy az ügynek több sértettje is lehet. Mint írják, a tényállás teljes körű felderítéséhez a verekedésben részt vevő eddig ismeretlenül maradt személyek – köztük egy, a késelő által megszúrt másik férfi – be­azonosítása is szükséges.

Korábbi híreink az ügyben:

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top