Aktuális

„Ha nem fogadott volna örökbe az egyedülálló anyám, ma tuti lecsúszott narkós lennék”

Sorra zárnak ki embercsoportokat a lehetséges örökbefogadó szülők közül, aminek csak annyi az értelme, hogy szerencsétlen árva gyerekeknek kevesebb lesz az esélye a normális életre.

Egyedülálló anya nevelt fel, becsületben, szeretettel. Azért volt egyedülálló, mert volt annyi ereje és bátorsága, hogy kirakja a bántalmazó apám szűrét. Igazi lelki terrorban éltünk kiskorunkban, máig viselem magamon a nyomait, járok pszichológushoz, pedig ötéves koromban már megszabadult tőle az anyám. Bele sem merek gondolni, milyen károkat okozott volna, ha egész életemben ott lett volna ez az apa mellettem. Úgyhogy itt állok élő példaként, hogy egy árva gyereknek is sokkal jobb dolga lenne egy egyedülálló anyával, mint egy intézetben, ahogy nekem is sokkal jobb volt így felnőni, mint egy bántalmazó apával” – fakadt ki egy ismerősöm a Facebookon, amikor megtudta, hogy az új intézkedések szerint nem fogadhatnak örökbe gyereket az egyedülálló vagy az élettársi kapcsolatban élő emberek, hogy az azonos neműeket már ne is említsük, pedig náluk is ugyanannyi szeretetet kaphatna egy árva gyerek, mint bárkitől, aki gondoskodni akar róla.

Ha nincs férjed, rossz anya vagy?

Egyedülálló anyaként megszólítva érzem magam, mert bár a saját gyerekeim mellé nem tudnék örökbe fogadni és eltartani több gyereket, mégis, ezzel a döntéssel nemcsak az örökbefogadási szándékkal rendelkező embereket tiporják meg két lábbal, hanem belegyalogolnak a kizárt csoportok lelkébe is. Azt üzenik ugyanis, hogy egyedülálló anyaként vagy élettársi kapcsolatban élőként nem vagyunk egyenrangúak azokkal, akik házasságban élnek. Ez pedig hajmeresztő ostobaság és az ember már csak tehetetlenül tud pislogni, hogy még törvénybe is foglalják, hogy én, egyedülálló nőként nem vagyok annyira anya, mint az, akinek férje van. Nevetséges.

Az egyedülálló anya rossz anya?

Miért vágjuk el a gyerekeket az egyedülálló anyáktól? (Kép: Getty Images)

Bármelyik árva gyereknek csodálatos anyja lennék egyedülálló nőként. Azért, mert az anyaság nem attól függ, hogy ki fekszik a nő mellett az ágyban (férj, feleség, barátnő vagy senki) hanem attól, hogy milyen ember és mennyire gondoskodik a gyerekéről. Legyen szó örökbefogadott vagy saját gyerekről. Elképesztő, hogy ilyen országban élünk, ahol ilyen gusztustalan megkülönböztetést még törvénybe is lehet foglalni, ahelyett, hogy mondjuk azon lennének a döntéshozók, hogy az örökbefogadás és a gyerekvállalás minél jobb alternatíva legyen mindenki számára. De nemhogy nem tesznek ennek érdekében, hanem még hátráltatják és megakadályozzák, hogy a gyerekek jó helyre kerüljenek az intézetes, nyomorúságos környezet helyett. Hogy talán legyen esélyük egy normális életre, amire az állam „gondoskodó” keze alatt nem sok marad nekik a gyermekotthonokban.

Egyedülálló nő örökbe fogadta

Amikor még lehetett, 20 évvel ezelőtt fogadta örökbe a neve elhallgatását kérő hölgyet egy egyedülálló nő, akire a megmentőjeként gondol azóta is, és saját anyjaként szereti: „Az örökbefogadó anyám pont olyan, mintha ő szült volna meg. Hatéves koromban, épp iskola előtt emelt ki az intézetből. Három gyereket fogadott örökbe az évek során egyedülálló nőként. Jól kereső munkája volt, sikeres asszonyként élt, de a férjét el kellett temetnie túl korán, saját gyereke nem született.

Magához vett minket, és így három gyereknek megmentette az életét. Szó szerint.

Ha nem fogadott volna örökbe az egyedülálló anyám, ma tuti valami lecsúszott narkós lennék. Felháborító, hogy hány gyereket fognak most elvágni a rendes élet lehetőségétől a szigorítás miatt.”

Elfogynak lassan a szavak a tehetetlen dühtől, hogy ilyen aljas megkülönböztetés zajlik az orrunk előtt, amivel gyerekek ezrei járnak rosszul, és az egész életüket tönkretehetik egy ilyen törvénnyel. Lassan már minden napra jut egy ilyen hír, amitől belül non-stop sikítunk, és még hol van a vége, mennyi felesleges és vérlázító rendeletet, szabályt, törvényt lehet hozni a teljhatalommal felruházva. Végtelenül szomorú lett ez az ország, a legszomorúbb az egészben, hogy a gyerekek egész életükben fogják inni a levét annak, amit mi, felnőttek művelünk ebben a pillanatban.

Olvass többet a gyermekotthonról:

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top