nlc.hu
Aktuális

Új koronavírustörzs Angliában

Új, gyorsan terjedő koronavírustörzset találtak Nagy-Britanniában

A szakemberek szerint jó hír, hogy ez a törzs nem okoz súlyosabb megbetegedést és a védőoltásokkal szemben sem ellenállóbb.
Koronavírus mikroszkóp alatt

Vasárnaptól az eddig érvényben lévőknél is szigorúbb korlátozások lépnek életbe Londonban és Délkelet-Angliában miután ezekben a térségekben az eddigieknél sokkal gyorsabban terjedő új koronavírustörzs jelent meg – idézi a 24.hu Boris Johnson brit miniszterelnököt, aki szombat délután rendkívüli sajtótájékoztatót tartott.

Az új törzssel kapcsolatban a legfontosabb információ, hogy a fertőzőképessége sokkal, akár 70 százalékkal is meghaladhatja az eddig azonosított változatokét, ennek a következményei pedig az érintett területeken már látszanak is. Épp ezért vasárnaptól Londonban és környékén szinte teljes zárlat lép életbe: az itt élők csak kivételes indokkal hagyhatják el lakóhelyüket.

Boris Johnson a sajtótájékoztatón még elmondta, ez most egy verseny, de bízik benne, hogy tavaszig a lakosság jelentős része megkaphatja a védőoltást, így húsvétra minden másképp néz majd ki.

Olvass még többet a koronavírusról az nlc-n: 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top