Hetek óta kering a neten, hogy a koronavírus-vakcina „magyar találmány”, de legalábbis „egy magyar professzorasszony készítette”; az asszony kitétel itt annyira hangsúlyos, hogy Orbán Viktor egy interjúban egyenesen
kisújszállási asszonyságnak
titulálta Karikó Katalint.
A magyar miniszterelnök (tudjátok, a felcsúti uraság) narratívájában Karikó Katalin eredménye a kollektív nemzeti szívet dagasztja, „magyar agy” az övé, aki a magyar gógyinak megfelelően amerikai pénzből hozta össze a világot megmentő szérumot, ilyeténképpen pedig szürkeállománya hazai köztulajdon is, hungarikum mintegy, egy kicsit mindannyiunké, azaz a kormánypárti politikusoké is (szerintük).
A fenti sztori persze nekünk is nagyon szimpatikus, nem is szeretnénk vitatkozni vele, csak egy pár ponton árnyalnánk, óvatosan. Például:
- A koronavírus elleni védőoltás kifejlesztésében Karikó Katalin eljárásának kulcsszerepe volt, de nem az „övé” a vakcina;
- Karikó Katalinra a nyolcvanas évek közepe óta nincs szüksége a magyar államnak, agyát azóta nem is itthon használja;
- ha most (nagyon-nagyon későn) szeretnénk is elismerni és méltányolni tudományos teljesítményét, talán nem a legjobb ötlet rögtön kackiás bajszot pödörve asszonyságozni.
Ez kikívánkozott, de ennyi volt a politika, úgyhogy jöjjön a lényeg: kicsoda Karikó Katalin és miért zseniális a szabadalmaztatott eljárása is, ami megadta nekünk a koronavírus-vakcinát – és persze ő maga is?
Karikó Katalin pennsylvaniai otthonában (Fotó: Rachel Wisniewski)
Részletkérdés, de nem is Kisújszálláson, hanem Szolnokon született. Édesapja hentes, édesanyja könyvelő és gyógyszertári asszisztens volt. Vagány lányok voltak testvérével, gyorsabban másztak az eperfára, mint a fiúk. Nyolcadikosként harmadik lett az országos élővilág-versenyen, de a biológia és kémia iránti fogékonysága a Móriczban, kisújszállási gimnáziumában bújt elő igazán. 1973-ban a JATE-n kezdett foglalkozni a génterápiával, és hamar bekerült a korszak (és az ország) egyébként tényleg inspiráló és támogató tudósközegébe. Már az egyetemen olyan high-tech, a későbbi rákkutatást is alapvetően meghatározó folyamatokban vett részt, mint a DNS-ek liposzómákba csomagolása. Itt ismerkedett meg az akkor még forradalmi mRNS-technológiával, azaz azzal az eljárással, amely – leegyszerűsítve – a DNS-től üzenetként szállítja a sejtekbe a genetikai információkat, hogy azok aztán elkezdjék termelni a megfelelő ellenanyagokat. Rögtön lázba jött, és az, hogy a lelkesedése évtizedekig kitartott (árral szemben, reménytelen helyzetben is), most nagyon sok ember életét menti meg.
Diplomával a kezében kapta meg az első és az utolsó magyar ösztöndíját: akadémiai támogatással kezdett RNS-szekvenálással foglalkozni Simoncsics András mellett. „Az én feladatom egy antivirális molekula szintézise lett. Akkoriban azt éreztem, hogy minden, amit csinálok, hallatlanul fontos. Ez a lelkesedés és felelősségérzet azóta is velem maradt” – mondta a Magyar Kémikusok Lapjának 2019 tavaszán. 1985-ben leépítés volt, különösebb indoklás nélkül küldték el őt is.
Éppen a harmincadik születésnapomon kaptam meg az értesítést.
Szerencsére éppen ekkoriban robbant a tengerentúlon a kutatási területe a polimeráz láncreakció (PCR) felfedezésével. „Úgy éreztük, bármit megtehetünk” – mondta a Wired magazinnak. Irány Amerika:
férjével, kétéves kislányukkal és plüssmaciba varrt 900 dollárral indultak a semmibe.
Azért pont ennyivel, mert ennyiért sikerült eladniuk az autót a feketepiacon.
Karikó Philadelphiában, a Temple Egyetemen kezdett kutatni, de hamarosan onnan is leépítették. „Nagyon produktív három év után a Temple-ről is el kellett mennem, mert más irányban akartam folytatni a kutatást, mint a labor” – fogalmazott a Magyar Kémikusok Lapjának diplomatikusan. A Wired ehhez képest azt írja: összekülönbözött főnökével, aki megfenyegette, hogy deportáltatja az országból. Ez után sem volt könnyebb nőként érvényesülni a macsó amerikai tudományos közegben. „Washingtonban tanultam meg igazán a molekuláris biológiát” – mesélte; eközben hetente ingázott Philadelphiában maradt családja és munkahelye közt. 1989-ben költözött vissza, de nem a Temple-ben, hanem a Pennsylvaniai Egyetemen (UPenn) kezdett kutatni. Itt kezdte igazán kutatni az mRNS terápiás lehetőségeit.
Az első pályázatát visszautasították. Pontosan harminc év múlva ebből lett a koronavírus-vakcina.
Akkor azt írták, a sejtekbe bejuttatható (és, mint kiderült, az immunrendszert adott fertőzések ellen aktiváló) messenger RNS technológiája „képtelenség, nem való terápiára, hiszen azonnal lebomlik”. Erre hivatkozva aztán évről évre visszadobták a kérelmeit, hiába mutatott be egyre meggyőzőbb eredményeket, hiába kísérletezett és fogalmazott pályázatokat szenteste, szilveszter éjszaka. A cél egyébként nem is a vakcina volt, hanem az általános gyógyítás. „Az mRNS-t terápiás célokra szerettem volna kifejleszteni, nem vakcinának, arra, hogy az mRNS által kódolt fehérje különböző bőrbetegségek és sebek gyógyulását, a csontok összeforrását gyorsítsa fel” – nyilatkozta a kutató a 168 Órának. „Sok gyógyító hatású fehérje ismert, és úgy gondoltam, hogy ha az mRNS ezeket a fehérjéket kódolja, akkor lokálisan az mRNS-t a testbe kellene juttatni vagy a megsérült bőrre kenni. Az mRNS-ről lokálisan keletkezik a fehérje, és akkor meggyógyul a csont, a bőr.”
Dr. Pardi Norbert és Dr. Karikó Katalin kutatóbiológusok Philadelphiában (Fotó: Nature)
Főnökei az egyetemen egyre türelmetlenebbek voltak, végül ultimátumot adtak neki: vagy leáll, vagy kirúgják. Ez volt a mélypont: ugyanezen a héten diagnosztizálták rákkal, két műtét várt rá, miközben férje Magyarországon ragadt, ahol a zöld kártyáját próbálta kiváltani. „Nagyon szenvedtem, és aztán ez” – mármint az ultimátum.
A professzor alávetette magát a műtéteknek és a megaláztatásnak. Mindegyikből jól jött ki. A kardiológiáról átkérte magát az idegsebészetre, ahol egy orvos (férfi) kollégájával együtt kezdték alkalmazni az eljárást a szélütéses betegek ereiben. Ezt már észrevették „odafönt” is. Azt meg pláne, amikor Drew Weissmann neves immunológus sikertelen (DNS-alapú) HIV-vakcináját javította fel 1998-ban. „A fénymásolót próbáltuk elfoglalni egymás elől, én, meg egy Katalin Karikó nevű tudós. Aztán beszélgetni kezdtünk, és akkor már összehasonlítottuk, ki mire jutott” – emlékezett Weissmann. Az eredmény (Karikó szavaival): „A szintetizált mRNS-ek meglepetésünkre – ilyet addig még senki sem észlelt – aktiválták az immunsejteket. Persze fogalmunk sem volt, hogy miért. Elkezdtük keresni.”
A fizetésem alacsonyabb volt, mint a mellettem dolgozó asszisztensé, de Drew támogatott. Erre koncentráltam, nem az akadályokra.
Weissmann sikeres volt, ambiciózus és – főleg – férfi. Megszerezte az intézményi támogatást, Karikó pedig kutatott szüntelenül. Pár év múlva rájött, hogy ha az mRNS egyik nukeozidját, az uridint kicseréli egy immunválaszt nem provokáló, úgynevezett analóg molekulára, sikerülhet előcsalogatni a kívánt reakciót a beteg szervezetben. Sikerült is: az egerek elkezdtek túlélni. Újabb kerek szülinap, ezúttal boldogabb: „Az egyetem szabadalmaztatta a módszert, és 2005-ben, éppen az ötvenedik születésnapomon küldtem el a cikkünket az Immunitybe.” Röpke 15 év csúszással támogatták is a kutatást: új, közös cégük százezer dollárt kapott az államtól. Aztán egymilliót, miután bebizonyították, hogy (nagy levegő!) „ha eritropoetint kódoló mRNS-t adunk az egérnek, akkor meg tudjuk duplázni a retikulocitáik számát”.
A technológiát szabadalmaztatták és egy kicsi, de a céljaikkal egyetértő német céggel, a BioNTechkel együtt fejlesztették tovább. Karikó szeretett volna egyetemi kutató maradni, de a UPenn nem volt hajlandó visszavenni a posztra, amiről 1995-ben lemondatta. „Azt mondták, volt egy meeting, ahol megszavazták, hogy nem vagyok alkalmas.” A BioNTech erre felajánlotta Karikónak az igazgatóhelyettesi pozíciót, azzal, hogy felügyelheti az mRNS-kutatásokat. Elfogadta. „Amikor közöltem velük (az egyetemmel – a szerk.), hogy akkor távozom, csak nevettek, mondván, a BioNTechnek még weboldala sincs.”
Az egyetemi bizottság tagjai életük talán legrosszabb döntését hozták meg, Karikó pedig a legjobbat. A BioNTech 2018-ban a Pfizer gyógyszergyárral közösen, Karikóék eljárásával kezdett influenzaoltást fejleszteni, tudva, hogy a tényleges eredményekre még éveket kell várni, hát még arra, hogy ebből bármi piacra is kerüljön. Azaz: a koronavírus-vakcina fejlesztése már jóval a koronavírus megjelenése előtt elkezdődött, úgy, hogy nem is tudtak róla; például ezért is tartott „csak” egy évig, hogy mi is megkapjuk az első adagokat, és nem például öt évig. Ebben Karikóéhoz hasonló érdeme van földijének, a vele és Weissmannal közösen kutató Pardi Norbertnek és két másik BioNTech-kutatónak, Boros Gábornak és Szabó Gábornak.
A folytatást tudjuk: megszületett a két részletben beadható, 95 százalékos hatékonyságú vakcina, amelytől most már minden épelméjű döntéshozó azt várja, hogy fél-egy év alatt újra visszaadja az életünket. Az Unió első körben kétszáz millió adagra szerződött a partnercégekkel. A vakcina azért is fantasztikus, mert – a róla terjedő összeesküvés-elméletekkel ellentétben – nemhogy Bill Gates-féle chipek és 5G jeltovábbító, de még legyengített koronavírus sincs benne, „csak” jól irányzott információ az antitestekről. Most már nagyjából biztosan tudjuk azt is, hogy mellékhatásai is minimálisak.
Karikó Katalin befutott kutatóként is hazajárt évente többször is, és bár az ország lemondott róla, ő sosem mondott le az országról: lányát, az azóta (amerikai színekben) kétszeres olimpiai és ötszörös világbajnok evezős Francia Zsuzsannát is magyarul nevelte, ehhez évekig magyar tankönyveket vitt Amerikába. Lánya azóta is anyanyelvi szinten beszél.
Give this woman a Nobel Prize.https://t.co/KQrjyvI2ez
UPenn "told me that they’d had a meeting and concluded that I was not of faculty quality,” she said. ”When I told them I was leaving, they laughed at me and said, ‘BioNTech doesn’t even have a website.’”
— Richard Dawkins (@RichardDawkins) December 26, 2020
Nem ugrált örömében, csak simán elégedett volt, és talán némi elégtételt is érzett, amikor a szer sikeresnek bizonyult (azaz, akkor, amikor hivatalosan is elkezdték a teszt harmadik fázisát).
Tudtam jól, hogy nagyon hatásos lesz.
A rivaldafény nem érdekli, ahogy azt is kedves gesztusként veszi tudomásul, hogy egyre többen – most például Richard Dawkins – leendő Nobel-díjasként emlegetik. Az oltást mindenesetre, ha már kifejlesztette, beadatta magának is.
