A vádlottak tolvajnak néztek egy férfit a pécsi drogériában, akit kivezettek az üzletből a drogéria raktárába. Először csak a vagyonőr tartott vele, aki a raktárba érve szinte azonnal hozzálátott a tolvajlással gyanúsított vevő bántalmazásának, és ebben még az se zavarta meg, hogy az üzlet vezetője éppen jelen volt, és megpróbálta megakadályozni a testi sértést, sajnos sikertelenül. A hatáskör túllépéséről a biztonsági kamera felvételt készített – írja a hvg.
Miután az üzletvezető sikertelenül próbálta megakadályozni a bántalmazást, segítséget kért a biztonsági őrtől, aki azonban a raktárba érve nemhogy megpróbálta volna leállítani vagyonőr kollégáját, inkább beszállt ő is a verésbe, és a férfi orrát is eltörte. Mint kiderült, a túlbuzgó őr korábbról ismerte a férfit, mert többször parfümlopáson kapta. Amikor az üzletbe ért, a biztonsági kamerával követte, majd leengedte a biztonsági rácsot, és kiment az eladótérbe, hogy onnan a férfit átrángassa a raktárba. A többit pedig bárki megnézheti az esetről készült megrázó felvételen. A biztonsági őrt súlyos testi sértéssel, míg a vagyonőrt garázdasággal és könnyű testi sértés vétségével vádolják.