nlc.hu
Aktuális
Megvan a tokiói olimpia új főszervezője

Nő lett az utódja a tokiói olimpia szexizmusba belebukott főszervezőjének

Hasimoto Szeiko több olimpiai érmet is szerzett sportolóként, és kinevezése előtt ő volt a tokiói olimpia és paralimpia ügyében illetékes miniszter.

Hasimoto Szeiko egykori olimpikont nevezték ki a tokiói olimpia szervezőbizottságának élére, miután az előző elnök lemondott. Mori Josiro korábbi miniszterelnöknek azután kellett távoznia posztjáról, miután nyilvánosságra került egy szexista megjegyzése, a korábbi főszervező ugyanis azt találta mondani, bosszantja, hogy időbeli megkötések nélkül szólalhatnak fel a bizottság női tagjai, mert „túl sokat beszélnek”. 

Mori Josiro ugyan elnézést kért, de kijelentette, továbbra is vállalja a felelősséget az olimpia megszervezéséért és levezényléséért, persze ha tovább erősödnek a lemondását követelő hangok, akkor természetesen távozik. És ez végül be is következett. 

Hasimoto gyorskorcsolyázóként és pályakerékpárosként négy téli és három nyári olimpián vett részt. Összesen hat arany-, két ezüst- és négy bronzérmet nyert. Politikusként az 1990-es évek óta aktív, a japán kormánypárt, a Liberális Demokrata Párt tagja. Az új kormány megalakulásakor ő lett a tokiói olimpia és paralimpia ügyében illetékes miniszter, de ahhoz, hogy el tudja vállalni a szervezőbiztosság vezetést, le kellett mondania ezen tisztségéről.

(via hvg.hu)

Hasimoto Szeiko, a tokiói olimpia és paralimpai ügyében illetékes miniszter sajtóértekezlete a tokiói kormányfői rezidencián 2020. szeptember 16-án, miután Szuga Josihide vezetésével megalakult az új japán kormány. (Fotó:MTI/EPA/Franck Robichon)

Hasimoto Szeiko, a tokiói olimpia és paralimpai ügyében illetékes miniszter sajtóértekezlete a tokiói kormányfői rezidencián 2020. szeptember 16-án, miután Szuga Josihide vezetésével megalakult az új japán kormány (Fotó: MTI / EPA / Franck Robichon)

Még több hír a tokiói olimpiáról:

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top