nlc.hu
Aktuális
Javulnak a halálozási adatok Nagy-Britanniában

Legutóbb nyáron volt ilyen alacsony a halálos áldozatok száma Nagy-Britanniában

A vasárnap ismertetett adatok szerint tavaly nyár óta nem mért mélypontra csökkent a Covid-19 betegség okozta halálozások száma Nagy-Britanniában.

A brit egészségügyi minisztérium vasárnap este közzétett adatsora alapján az elmúlt 24 órában országszerte 5177 új koronavírus-fertőzést mutattak ki. A most zárult egy hétben 41 968 fertőzöttet azonosítottak tesztekkel, 19 077-tel, 31,3 százalékkal kevesebbet, mint egy héttel korábban. Az év elején még naponta izoláltak több mint 60 ezer, esetenként 70 ezerhez közeli számú új koronavírus-fertőzést Nagy-Britanniában.

Ugyancsak folyamatosan és jelentősen csökken a fertőzés okozta Covid-19 betegség miatt újonnan kórházi kezelésre szorulók száma. A minisztérium tájékoztatása szerint az elmúlt egy hétben 5699 beteget kellett kórházba szállítani, 2400-zal, 29,6 százalékkal kevesebbet, mint az egy héttel korábbi azonos időszakban, írja az MTI.

A legnagyobb ütemben azonban a halálozások száma csökkent. A brit kormány számítási módszertana szerint – amely a koronavírus-fertőzés megállapításától számított 28 napon belül bekövetkező haláleseteket veszi figyelembe – a vasárnap este zárult 24 órában 82 páciens haláláról érkezett jelentés. Legutóbb tavaly nyáron történt ennél kevesebb napi haláleset. Az év elején voltak olyan időszakok, amikor meghaladta a napi 1800-at a Covid-19 betegségben elhunytak száma. Az elmúlt egy hétben 1480-an haltak meg a betegség miatt, 790-nel, 34,8 százalékkal kevesebben, mint az előző hétvégén zárult egyheti időszakban.

Matt Hancock egészségügyi miniszter már péntek esti sajtótájékoztatóján kijelentette, ezekben a folyamatokban immár egyértelműen az oltások hatása látszik. A legfrissebb adatok szerint a nagy-britanniai oltási kampány december 8-i kezdete óta 22 213 112-en kapták meg a koronavírus elleni vakcina első dózisát. A második adagban 1 122 402-en részesültek, vagyis az eddig beadott oltások száma az első és a második dózisokkal együtt meghaladta a 23,3 milliót.

A brit kormány új célkitűzése az, hogy július végére a teljes brit felnőtt lakosság – hozzávetőleg 53 millió ember – megkapja az oltást.

Az eredeti oltási menetrend ezt a célt szeptemberre tűzte ki, de Boris Johnson brit miniszterelnök nemrégiben bejelentette: az oltási kampány eddigi lendülete alapján, és az ütem még további gyorsításának szándékától vezérelve a kormány a céldátumot július végére előrehozta.

Koronavírus elleni vakcina beadására várakoznak emberek az angliai Hertfordshire megyei Stevenage város konferenciaközpontjában létesített oltóközpont előtt. Fotó: MTI/EPA/Pool/Joe Giddens

Koronavírus elleni vakcina beadására várakoznak emberek az angliai Hertfordshire megyei Stevenage város konferenciaközpontjában létesített oltóközpont előtt (Fotó: MTI / EPA / Pool / Joe Giddens)

A legfrissebb hírek a koronavírus-járványról:

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top