nlc.hu
Aktuális

Mécseseket lopott a temetőból

Mécseseket lopott a temetőből, hogy otthonában világíthasson: jóvátételi munkát kérnek a férfinak

Áram híján elemes mécsessel szeretett volna otthon világítani.
mécses

A Heves Megyei Főügyészség írta meg annak a férfinak az esetét, aki mécseseket lopott a füzesabonyi temetőből. A közlemény szerint 2017 júliusában kikapcsolták az áramot a 48 éves füzesabonyi férfi házában, ezután Sz. Sándor úgy döntött, hogy elemes berendezésekkel világít majd. 

2019 szeptembere és decembere között legalább nyolcszor ment el a helyi temetőbe, ahonnan harminc sírról harminc elemes mécsest vitt el, 2020 őszén pedig húsz sírról vitt el elemes mécsest, az egyikről rövid időn belül háromszor is. A házkutatáskor a nyomozók megtalálták az ellopott elektromos mécseseket. A férfi ellen 50 rendbeli, üzletszerűen elkövetett lopás vétség miatt folytatott eljárást a rendőrség.

A Füzesabonyi Járási Ügyészség pedig ötven rendbeli, részben folytatólagosan, szabálysértési értékre, üzletszerűen elkövetett lopás miatt most benyújtott vádiratában azt indítványozta, hogy a büntetlen előéletű, a történteket beismerő férfivel szemben a bíróság jóvátételi munka intézkedést alkalmazzon, és emellett rendelje el a férfi pártfogó felügyeletét is.

Fotó: YouTube

Kapcsolódó:

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top