nlc.hu
Aktuális

Védettségi igazolvánnyal Romániában

Románia elfogadja a magyar védettségi igazolványt, de van egy feltétel

Védettségi igazolvánnyal nem kell karanténba vonulniuk a Romániába beutazóknak, de csak akkor, ha a második oltás után eltelt legalább 10 nap.
Védettségi igazolvány

A román hatóságok elfogadják a magyar védettségi igazolványt – erősítette meg a Maszol.ro portálnak pénteken a határrendészet szóvivője és az Arad megyei tisztiorvos. Eddig ugyanis volt némi bizonytalanság az utazók körében. 

A határrendészet Arad és Bihar megyei szakaszát felügyelő nagyváradi regionális igazgatóságának szóvivője, Laura Bondar megerősítette: elismerik a magyarországi védettségi igazolványt, ám hangsúlyozta, hogy karanténügyben a tisztiorvosi hivatal az illetékes.

A szóvivő emlékeztetett arra, hogy az országos vészhelyzeti bizottság már januárban lehetővé tette, hogy a járványügyi szempontból kockázatosnak számító országból érkező, beoltottságukat bizonyító személyek mentesüljenek Romániában a karantén alól.

Horea Timis Arad megyei tisztiorvos pontosította:

a kártya tulajdonosa csak abban az esetben mentesül a karantén alól, ha az oltás második adagjának felvételétől eltelt legalább 10 nap.

  • Azok is mentesülnek Romániában a karantén alól, akik hitelt érdemlően bizonyítják, hogy átestek a koronavírus-fertőzésen a belépés előtt legalább 14, legtöbb pedig 90 nappal, vagy egy igazoltan pozitív személlyel kontaktusba kerültek ez idő alatt.
  • Védettségi igazolvány nélkül, 72 óránál nem régebbi negatív PCR-teszttel is elkerülhető a karantén Románia területén, ha a belépő nem marad három napnál (72 óránál) tovább az ország területén.

A Maszol kitért arra, hogy Szijjártó Péter magyar külügyminiszter és román kollégája, Bogdan Aurescu gyulai találkozóján is téma volt az oltási igazolványok kölcsönös elismerése, és Florin Citu román miniszterelnök is megerősítette a múlt héten a magyar védettségi igazolvány elfogadását, de román–magyar megállapodás nem született a kérdésben. Ezért volt általános a bizonytalanság az utazni vágyók körében.

(MTI)

(Kiemelt kép: MTI/Varga György)

Járványhelyzet Romániában:

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top