Hisznek az ártatlanságában és kiállnak fiuk mellett a 21 éves V. Kende szülei. A családot nagyon megdöbbentette, hogy a TEK kommandósai elfogták a kecskeméti főiskolást, aki a gyanú szerint több terrorcselekményre készült Magyarországon – írja a Blikk.
V. Kende a kecskeméti Piarista Gimnáziumban érettségizett, ahol a társai szorgalmas, jó eszű, jól tanuló, de nagyon visszahúzódó, csendes fiúnak ismerték meg, barátai nem nagyon voltak. A fiatalember édesapja jól ismert ügyvéd, a család pedig állítólag kifejezetten vallásos. Kende egyik volt diáktársa nem tudja elképzelni róla mindazt, amivel gyanúsítják, de azt igen, hogy magányában közösséget keresett.
Kende a Budapesti Gazdasági Főiskolán tanult tovább, de a járvány alatt a legtöbb időt a szülei kecskeméti otthonában töltötte a számítógépe előtt. Elképzelhető, hogy ekkor fűzte szorosabbra a kapcsolatát az Iszlám Állammal. A kedvelt oldalai között több olyan is van, amely iszlám közösségekhez kötődik, az Instagramon pedig már egy felvett arab néven, Hüsseyin Ziyadra V.-ként szerepel.
Hajdu János, a TEK főigazgatója korábban azt nyilatkozta, hogy V. Kende, a nála talált angol nyelvű üzenetek szerint vállalta, hogy megépít egy csőbombát, amelyet egy budapesti vagy más hazai tömegrendezvényen fel is használ. Hajdu szerint meg is vette a csőbomba összeszereléséhez szükséges anyagokat.
Jován László, a fiatal férfi ügyvédje szerint ugyanakkor nem igaz, hogy a TEK robbanószerkezetet vagy ahhoz szükséges eszközöket talált a házkutatás során. Hozzátette, védence nem vitatta a nála talált angol nyelvű üzenetek tartalmát, de nem ismeri el a bűncselekményt.
(Kiemelt kép: YouTube/Magyarország Ügyészsége)