„Három műsorvezetőt azért öltek meg, mert nők voltak” – afganisztáni útjáról kérdeztük Novák András tudósítót

Mutatok egy fotót. Felismered ezeket a fegyvereket?

Egy Kalasnyikov és egy M16-os. Ez a régi, 1947-ben kifejlesztett orosz modell, illetve a legújabb amerikai darabok. A fotón a tálibok az amerikaiak által hátrahagyott taktikai mellényeket viselik. Ezek a tálibok jelenlegi felszerelései.

Mutatok egy másik fotót.

Ez a régi típusú orosz, vállról indítható rakéta, ez pedig géppuskaállás amerikai géppuskával egy Toyota terepjárón. Ilyen Toyotából az amerikaiak 42 ezer darabot hagytak ott a táliboknak. 

Fotó: Bankó Gábor

Hányszor voltál Afganisztánban?

Ez volt a harmadik út. 2008 és 2014 között kétszer jártam az országban.

2021-ben akkor indultál útnak, amikor mindenki eljött onnan. Hirtelen döntés? 

A kinti események is gyorsan történtek. Először el kellett döntenem, hogy vállalom-e azt a kockázatot, hogy elmegyek a világ legveszélyesebb országába. Utána elkezdtem engedélyeket szerezni. Kérdéses volt, hogy fogadnak-e a tálibok, kapok-e pakisztáni vízumot, támogat-e az ATV abban, hogy kimegyek. A vezérigazgató, Németh S. Szilárd engedélyezte az utat, és kaptam írásos támogatást, hogy az ATV tudósítója vagyok, és hogy segítsék a munkámat a tálib kormány részéről. Ha ilyen veszélyes helyre megyek, alapvető feltétel, hogy nem hozzuk nyilvánosságra az indulást, mivel nem mondjuk el a terroristáknak, hogy úton vagyok, és mikor merre járok. 

Meddig tart a titoktartás?

A szakma előtt addig, amíg meg nem érkezem Kabulba. Tudni kell, hogy az Iszlám Államnak nagyon komoly állásai, nagyon komoly területei vannak Afganisztánban. Ha nem lehet kiszámolni, hogy mikor vagyok úton, akkor vagyok a legkevésbé célpont. Ugyanez volt a hazaúton is. Nem rakom ki méterről méterre, hogy merre járok.

A család előtt is titkot tartasz? 

Nem. A feleségemnek mondtam először, hogy megyek Kabulba. Nem volt őszinte a mosolya.

Hogy vetted fel a kapcsolatot az afgán kormánnyal? 

Kerestem egy afgán ismerőst, és ő mondta, hogy a legtöbbet a médiában a tálib szóvivő szerepel, és hogy írjak rá Twitteren. Ráírtam, 24 órán belül válaszolt, megadta a biztonsági főnök mobilszámát, és azt mondta, hogy keressem meg és hivatkozzak rá. Ráírtam WhatsAppon, szuper angolsággal válaszolt, és azt mondta, hogy „gyere, adunk neked interjút”. Szerveztek nekem fixert, azaz olyan helyi embert, aki segít tolmácsot, biztonsági embert szerezni, aki leszervezi az interjúkat. Két órán belül megvolt a srác. Kaihannak hívják. Beszéltem vele, kérdeztem, hogy el tud-e értem jönni a pakisztáni határhoz, és tud-e azonnal SIM kártyát adni. A SIM kártya létkérdés. A legszegényebb afrikai országban is mindig volt 4G-s internetem, Afganisztánban szintén. Majdnem mindenhonnan tudtam internetet használni, és be tudtam jelentkezni élő adásban. Csak kétszer lett az élőképes bejelentkezésből telefonos interjú az ATV Startban. Megszakadt a kép. 

Pakisztáni vízumot említettél. Hogy nézett ki a kiutazás?

Budapestről Dubajba repültem, onnan a pakisztáni Pesavarba, majd taxival mentem a határra. A pakisztániakkal megküzdöttem, hogy engedjenek át Afganisztánba, az afgán határon pedig már ott volt a fixer, a tálib biztonsági ember és a sofőr. Aztán irány Kabul.

Fotó: Bankó Gábor

Tehát a biztonságodért a tálibok feleltek.

Igen.

Innen nézve ez paradox.

Abszolút. Ez egy skizofrén állapot. A tálibok őrizték azt a szállodát, ahol az országban tartózkodó összesen tizenhat külföldi újságíró lakott. Nem reklámozták, de a katari külügyminiszter volt az első hivatalos diplomata Kabulban, de nem is tudták előlünk eltitkolni a jelenlétét, mivel ugyanabban a szállodában lakott, ahol én. Annyi a különbség, hogy mellettem nem állt senki a hotelben, őt pedig vagy tizenkét fekete ruhás kommandós vette körbe. Miközben a világ egyik fele húzódozik az ottani történésektől, a másik fele már beszél a tálibokkal. A Qatar Airways, az Emirates és a Turkish Airlines is arról tárgyal, hogy kereskedelmi járatokat indítson Kabulba. Törökország már autópályát akar építeni, bányákat akar nyitni. A tálibok Kínával is tárgyalnak. Afganisztán gazdag aranyban és ezüstben, illetve lítiumban, ami – figyelembe véve, hogy az elektromos autóké lehet a jövő – nagy kincs.

Afganisztánnak most akkor azt kell eldöntenie, hogy Dubaj vagy Irán legyen belőle?

Tulajdonképpen igen. Nagy kérdés, hogy megfosztják-e például a nőket a jogaiktól, és üldözik őket, vagy nem. A nők most járhatnak felsőoktatási intézménybe, de hogy így marad-e, az még a jövő zenéje. Fiúkkal persze most sem lehetnek egy teremben, vagy ha mégis így alakul, akkor függönnyel el kell választani őket. Mindeközben látni olyan interjúkat és beszámolókat, hogy a nők már nem sportolhatnak, pedig eddig lehetett.

A nők jogaira vonatkozó kérdéseket tettél fel a tálib vezetőknek?

Igen. Megkérdeztem, hogy például minisztériumban dolgozhatnak-e nők, erre ők mondták, hogy igen, másnap pedig olyan hírek érkeztek vidékről, hogy három műsorvezetőt azért öltek meg, mert nők voltak, a tettesek egyszerűen nem bírták elviselni, hogy nők riporterként dolgoznak. Teljes a káosz: mond valamit a tálib vezetés, de lehet, hogy ezt csak az európai újságírónak mondják, mert ezt az üzenetet akarják tolni. Jeleztem nekik, hogy mindenképpen visszamegyek januárban vagy februárban, és szembesítem őket azzal, amit most mondtak. Kabulban most általános kép, hogy nincsenek nők az utcán.

Félnek?

Igen. Hogy megverik őket. Egy tálib járőr úgy néz ki, hogy egynél van egy vállról indítható rakéta, a másiknál egy géppisztoly, a harmadiknál pedig van egy bot, amin szögek vannak, vagy elektrosokkoló, Volt rá példa, hogy használták is! 

Fotó: Bankó Gábor

Hány interjút készítettél?

Tízet. Miniszter-helyettessel és titkosszolgálati vezetővel is beszéltem.

Mindenkit kérdeztél a nők helyzetéről?

Igen, és mindenki azt mondta, hogy nem az lesz, ami 2001 előtt volt, a civilek viszont pont attól rettegnek, hogy az a rendszer tér vissza. A tálib rémuralom 1997 és 2001 között létezett, mígnem az amerikaiak szeptember 11-ét megbosszulva bevonultak. Az általános vélemény az, hogy a tálibok semmibe veszik a nőket, ők nagyjából azt tudják elképzelni, hogy mondjuk van egy platós teherautó, a platóra felrakják a kutyát, a gyereket, a tehenet meg a nőt lefüggönyözve, elöl meg ülnek a férfiak. Ahhoz képest, hogy plázák, nemzetközi éttermek, hamburgeres, gyrosos és Pizza Hut is van Afganisztánban, ez azért erős visszalépés.

Most is nyitva volt a Pizza Hut és a KFC?

Igen. De nem ülnek bent nők. Ültünk egy étteremben, ahova a férfiak pár hete még elvitték a feleségeiket, most viszont nem merik, és csak maguk mennek. Vidékről folyton érkeznek a negatív hírek, az emberek nem tudják, milyen irányba halad majd az ország. 

Hihető, amikor azt mondják, hogy szabadság lesz?

Még nem telt el annyi idő, hogy kiderüljön az igazság. Sulykolják, hogy ők nem azok a Tálibok, akik húsz évvel ezelőtt voltak. Ezek a tálib vezetők sok esetben dollármilliomosok, nagyon sok pénzt keresnek.

Egykori hadurakról is beszélünk.

Akik sok pénzt szereztek a fegyverkereskedelemből és a mákból. A tálib elit Pakisztánban, Dubajban és Katarban járt egyetemre. Beszélnek angolul; üzleteik, befektetéseik vannak az előbb említett országokban is. Ők nem a vidéken élő, egyszerű tálib harcosok, akik amúgy a talibánnak legalább a 90 százalékát teszik ki. Az elit beült a minisztériumba: ugyan el tudom képzelni, hogy egy jobb országot építenek, de azt többször elmondták, hogy a törvénykezés a saría szerint lesz (az iszlám erkölcsi elvrendszere, az Isten által meghatározott viselkedés – a szerk.), és ha ezt komolyan veszik, akkor fej- és kézlevágások is lehetnek. Közben persze ők is látják, hogy merre halad a világ. Mindenkinek okostelefonja van, és tudják, hogy milyen egy modern iszlám ország, például Katar vagy Dubaj. A biznisz már elindult, a kínaiak már üzletelnének, az oroszok pedig ott vannak, ki sem hozták a nagykövetséget. 

Januárra szerinted eldől bármi? 

Muszáj megnézni, hogy mi lesz. Nem tudjuk, hogy a tálibok mit terveznek a kisebbségekkel. Vannak hinduk, szikhek, keresztények, és kérdés, hogy a saría szerint más vallásokkal mennyire lesznek toleránsak. Van egy 62 éves zsidó bácsi Kabulban, legközelebb el akarok menni hozzá.

Fotó: Bankó Gábor

Hogy lehet ő ott biztonságban?

Ember nem nyúl hozzá. Általa mutatható egy olyan kép, hogy ott demokrácia van. 

Szóba került a vallásod a mostani út során? 

Egyszer, de csak később tudtam meg. A tolmácsom egy szituációban egyszer csak lefagyott. Kérdeztem, hogy mi van, mi történt, de mondta, hogy majd később elmondja. A szállóban mesélte el, hogy egy tálib csoportból az egyik fazon rám mutatva megkérdezte, hogy „ez itt muzulmán-e?”, majd mondták neki, hogy nem, keresztény, mire ő közölte, hogy „akkor öljük meg és vágjuk le a fejét”. Én ezt nem értettem, a tolmácsom viszont igen, és nagyon megijedt. És pont ettől félnek a civilek az országban, hogy egy mondat, és annyi, csapnak a tálibok. Gondolkoztam is, hogy akkor másnap ki akarok-e menni járőrözni a tálibokkal, de végül mentem. 

Könnyedén elalszol esténként egy ilyen út során? 

Annyira koncentrálok a munkára, hogy odafelé meg visszafelé is alig aludtam. Amikor első nap megérkeztem a szállodába, hullafáradtan dőltem el és aludtam is, pedig miként minden este, úgy aznap is lehetett hallani lövéseket és robbantásokat. Munka szempontjából a legjobb időben voltam kint, mivel mindennap tudtam forgatni. Kormányváltás, evakuálás. Stresszben teltek a napok, spontán történtek a dolgok, napközben figyelni kellett mindenre. Esténként a szállásra érve mindig voltam annyira fáradt, hogy pár órát aludjak, de aztán másnap felkeltem, megreggeliztem, és mentünk tovább. A fixer szervezett, egyeztetett, és rám szólt, ha mondjuk én a reptérre akartam menni, hogy ne menjünk ki, mert CIA és titkosszolgálati információ is van, hogy robbantani akar az Iszlám Állam. De pont azért kell odamenni, mert ott történnek az események. Minimalizálni persze lehet a kockázatot, hogy nem nyolc órát töltesz ott, hanem egyet.

A feleségeddel és a lányoddal tudtad tartani a kapcsolatot?

Mindennap beszéltünk, ez nagyon fontos nekem. 

Elmondtad nekik, hogy mit csinálsz másnap?

Nem.

Fotó: Bankó Gábor

Mióta gyerekeim vannak, minden repülőút előtte eszembe jut, hogy mi van, ha lezuhan a gép. Nem a repüléstől félek, hanem a gép lezuhanásának a következményeitől. Te nemcsak repülsz, hanem még lövöldöznek is a környéken. Nem félsz? 

A te példád a válasz. Az már nem zavar, ha lelőnek, mert nem az az érdekes, hanem az, hogy mit hagyok itthon, hogy mit hagyok hátra. A lövés az egy puff, és nem jövök vissza. De a gyereknek kell, hogy apja legyen. Csak el kéne kísérni az érettségire és az Anna-bálra, ha már Annaleilának hívják. Megígértük neki, hogy elvisszük, ha betölti a tizenhatot. Kerülök veszélyes helyzetekbe, de elővigyázatos vagyok, és ez így marad a következő húsz évben is. Szeretem a munkám, tanítom is, azt gondolom, hogy ez vagyok én. A feleségemnek mindig megígérem, hogy mindent elkövetek a biztonságomért, és ezt be is tartom. Mindenütt vannak helyi alapszabályok, amivel túlélheted. Afganisztánban ilyen az autóváltás, vagy hogy a sofőr útközben tudja meg, hova megyünk. Hamarosan Kongóba utazom egy magyar orvoshoz. Ott alapszabály, hogy nem érsz semmihez, és nem iszol és eszel meg semmit ellenőrizetlen helyen. 

Több mint száz országban jártál. Hova jársz nyaralni?

Van kedvenc helyem a Közel-Keleten, Irakba szívesen megyek dolgozni, Izraelbe meg nyaralni. De nem tudok úgy odamenni, hogy ne beszéljek két-három biztonsági szakértővel, hogy mi van például a Gázai-övezetben. De ha elmegyek a kedvenc helyi éttermembe, és bejelentkezem a Facebookon, akkor azt lájkolják az arab és az izraeli ismerőseim is.

Világbéke.

Bár ilyen egyszerű lenne. 

Az utazás kikapcsol? 

Igen. És a sport. Golfozom, síelek, vitorlázom, és konditerembe is járok. Stresszes munkát végzek, néha olyanokat látok, amiket fel kell dolgozni. Láttam magyar orvost nyílt nyaki műtétet végezni az orrom előtt. Újságíró vagyok, de ettől még nem vagyok hozzászokva ehhez. Megvisel, és tennem kell azért, hogy feldolgozzam. De teszek is, amennyit csak lehet.