nlc.hu
Aktuális

Zuzana Čaputová modell lányát zaklatták

Politikus zaklatta Zuzana Čaputová lányát

A rendőrség pellengérre állította a törpepárt elnökét.
Zuzana Caputová

Zuzana Čaputová szlovák köztársasági elnök lányával példálózik a rendőrség az internetes zaklatások kapcsán: szokatlan vehemenciával vették védelmükbe a modellként dolgozó lányt, miután Tomáš Taraba, a Život – NS nevű törpepárt elnöke gyalázni kezdte a neten. „A közösségi oldalunkon általában nem kommentáljuk a politikusok kijelentéseit, lépéseit, és teljesen mindegy, hogy melyik politikai táborról van szó. Ha bűncselekményt követnek el, a munka ezen részét kollégáinkra, a nyomozókra hagyjuk. Ebben az esetben viszont túlléptek minden határt” – áll a rendőrség Facebook-oldalán, majd kitérnek rá, hogy az említett politikus „nyilvános lincselésre” dobott ki egy fiatal lányt, aki még 18 éves sincs. „Teljesen mindegy, hogy kinek a lányáról van szó. Ez egy minden határt túllépő támadás egy gyerek ellen, mindössze a kinézete miatt” – áll a rendőrségi bejegyzésben. A hatóság szerint ez egy példaértékű eset az internetes zaklatásra, ami ellen a rendőrség évek óta harcol.

Emma  az elmúlt napokban modellként lépett fel a Fashion LIVE 2021 keretében. A politikus megosztotta közösségi oldalán a lányról készült egyik fotót, és a következő szöveget írta fölé: „A tegnapi naptól tudjuk, hogy új topmodellünk van Szlovákiában”.

A rendőrség a közösségi oldalán számolt be róla, hogy a járvány ideje alatt nőtt az interneten elkövetett zaklatások, támadások száma, amelyeknek nem csupán gyerek áldozatai vannak.

Forrás: Parameter.sk, Kiemelt kép: MTI/EPA/Neil Hall

További cikkek a témában

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top