Aktuális

Michael Jackson pedofilbotrányától az első női államfőig – ez történt a nőkkel márciusban

Ritkán beszélünk olyan sokat egy filmről, mint márciusban a Michael Jackson pedofilbotrányait feldolgozó Neverland elhagyásáról. Márciusban jó dolgok is történtek: megválasztották Szlovákia első női államfőjét, és nagykorú lett az nlc.

Michael Jackson a halála után 10 évvel kavart botrányt

Michael Jackson-kiállítás Párizsban (Fotó: Sabine Glaubitz/dpa)

Március elején mutatták be a Michael Jackson ellen felhozott pedofilvádakat részletesen bemutató, négyórás dokumentumfilmet, a Neverland elhagyását. A film két férfi visszaemlékezésére épül, akik azt állítják, hogy gyerekkorukban, a nyolcvanas-kilencvenes évek fordulóján a popsztár mindkettejüket molesztálta, sőt meg is erőszakolta. Idén egyetlen dokumentumfilm sem kavart akkora botrányt, mint a Jackson mítoszát döntögető munka – kritikusunk a film megtekintésének élményét úgy írta le, „négy óra a pokolban”, és hozzátette, soha többé nem tud ugyanúgy tekinteni az énekesre, mint eddig.

Az üggyel kapcsolatban Fiáth Titanilla pszichológus írását is közöltük, aki azt tisztázta, pontosan mi számít pedofíliának, és hogyan érdemes küzdeni az ellen, hogy a gyerekek áldozattá váljanak. Végül arról is elgondolkodtunk, hogy mihez kezdjünk Michael Jackson életművével akkor, ha át kell értékelnünk azt, amit emberként gondoltunk róla.

Baló Györgyre emlékeztünk

Fotó: MTI / Czimbal Gyula

Évekig tartó betegség után, 71 éves korában meghalt Baló György, egy olyan magyar televíziós újságíró, akit valóban túlzás nélkül nevezhettünk „legendásnak”. Cikkünkben interjúiból szemezgettünk, hogy bemutassuk, milyen alázattal és felkészültséggel közelített a hivatásához.

„A magyar média egészének talán legkártékonyabb szakmai tévedése, hogy túlbecsüli a közönség ismereteit, tényleges lexikális tudását, de súlyosan alábecsüli a befogadók intelligenciáját. Naponta számtalan olyan információ zúdul mindenkire, amit alapos ismeretek nélkül nem lehet megérteni. Ezért ezek a közlések hatástalanok. A befogadók elengedik őket. A közönség nagyon sok mindent megért, de nem szabad a nézőket érthetetlen szövegekkel elriasztani, mert az ember villámgyorsan elveszíti őket. Úgy kell írni, beszélni, mutatni, hogy mindez előzetes tárgyi tudás nélkül érthető és követhető legyen” – mondta saját műsorkészítői elveiről.

Bezárták a fóti gyermekotthont

„Tényleg olyan tragikus, hogy bezárják a fóti gyermekközpontot?” – tettük fel a kérdést, és határozott választ tudtunk adni rá: igen. Márciusban vált biztossá, hogy az év közepén bezárják a nagy múltú fóti Károlyi István Gyermekközpontot, az állami gondozott gyerekeknek költözniük kell. Gyermekpszichológus szakértőnkkel beszélgettünk arról, hogy egy ilyen helyzet miért viseli meg különösen azokat a gyerekeket, akik egész életükben csak átmenetileg érezhették magukat biztonságban. Szomorú adalék, hogy meg akartuk szólaltatni azoknak az intézményeknek a vezetőit is, ahová Fótról kerültek a gyerekek, ők viszont a fenntartó engedélye nélkül nem válaszolhattak a megkeresésünkre – az engedély pedig azóta sem érkezett meg.

Egy kicsit könnyebb lett közlekedni, vagy mégsem?

Ugye, hogy szebb? Fotó: Neményi Márton

Legalábbis Budapesten, mert átadták a hármas metró felújítás miatt lezárt, északi szakaszát. Az új állomásokat science fictionbe illő helyszínekként írtuk le fotóriportunkban, de arra is felhívtuk a figyelmet, hogy így még feltűnőbb, mennyire elhanyagolt és lepusztult néhol a metrómegállók feletti városrész. Mint a nyáron kiderült, a megállók felújításával korántsem oldódott meg a hármas metróval kapcsolatos legkomolyabb probléma, vagyis hogy borzasztó meleg van a légkondi nélküli szerelvényekben.

Nő írt történelmet Szlovákiában

Zuzana Čaputová szlovák államfő beiktatása (Fotó: Vladimir Simicek / AFP)

Magyarországon jelenleg ez elképzelhetetlennek tűnik, de északi szomszédaink márciusban megválasztották történetük első női államfőjét. Zuzana Čaputová környezetvédelmi aktivista és jogász nagy fölénnyel nyerte a szlovák elnökválasztás második fordulóját. Ezzel nemcsak az első női, hanem 45 évével a legfiatalabb államfő is ő lett Szlovákiában. Caputovát a nyáron iktatták be. Akkor azt mondta, törődni fog a szlovák nemzet, a nemzeti kisebbségek és a Szlovák Köztársaságban élő etnikai csoportok jólétével, és nem kormányozni jött, hanem szolgálni az embereket.

Nagykorú lett az nlc!

Fotó: Leéb Ádám

Március egy kicsit rólunk is szólt: 18 évesek lettünk. Ezt írtuk a születésnapon: „A jeles napot nem pezsgővel, lufival és nagy bulival szeretnénk letudni, többre vágyunk, ezért megkezdjük az ünnepi sorozatot. Most éppen egy új aloldallal éltetjük az elmúlt 18 évet, ahol mindent megtudhattok arról, hogy honnan indultunk 18 évvel ezelőtt, miért nem lett Vanília.hu a site neve, kik is vagyunk mi, akik a site mögött állunk, és visszatér egy régi nagy kedvencünk is: a jóságos jós ormányos.” Ezután azzal ünnepeltünk, hogy dizájnt váltottunk, Nők Lapja Caféból végérvényesen nlc lettünk, és elindítottuk új rovatunkat, a 12 főbűnt.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top