Verbális erőszak a nőgyógyásznál

November 25. a nők elleni erőszak megszüntetésének világnapja, egyben a „16 akciónap a nők elleni erőszak ellen” kampány kezdete. A Nőkért Egyesület ez alkalomból tizenhat részes videósorozatot készített „Egy cipőben járunk” címmel, melyben a bántalmazás, az erőszak, a zaklatás különböző formáinak túlélői beszélnek megrázó erővel.

„Én huszonhárom éven keresztül ‘terhes’ voltam – kezdi történetét Larion Zoé fotómodell. Merthogy valójában Terhes Tímeaként született, ami miatt élcelődések céltáblája volt. Mostani keresztneve felvett, maga által alkotott név, amit tizenöt éve visel.

„Kamaszkoromban rendkívüli módon önbizalomhiányos voltam, elégedetlen a saját testemmel. Az eredeti nevem is szó szerint teher volt, annak éltem meg gyerekkoromtól kezdve.”

Zoét vallásosan nevelték, aminek része volt az az elképzelés, hogy a nő az ‘oldalborda’, csak egy része a férfinak, kevesebb nála. A férfi a család feje, ami miatt tisztelni kell őt.

„Ez furcsán érintett – meséli –, mert elég öntudatos vagyok, azt gondolom, minden ember egyenlő, és anonos jogokat kell, hogy kapjon.”

Az egyházi tanításból megtudta, hogy az egyik fő parancs ez: „szaporodjatok és sokasodjatok, töltsétek be a földet!” Ezt úgy értelmezte, hogy a nőknek a szülés az egyik legértékesebb feladatuk, amit a társadalom szerinte eléggé pártol az olyan mondatokkal, mint: ‘a nőnek a konyhában van a helye’, ‘a nő a HÁZIasszony; mosson, főzzön, takarítson, gyereket neveljen’. „Később hallottam egy közmondást is, amit nem akartam elhinni – teszi hozzá – : ‘pénz számolva, asszony verve jó’. – Ez komoly? Elgondolkodtam ezen… a nő szerepe hol van ebben a világban, ebben a társadalomban?! Ha férjhez megy, mintha megszűnne nőként funkcionálni (…) Két betű lesz. Én már akkor megfogadtam, hogy nem akarok ’-né’ lenni, meg szeretném őrizni a saját személyiségemet.”

A modell azt mondja, ezt a fajta háttérbe szorítást és passzív agressziót leginkább a gyerekvállalással kapcsolatban élte meg. Ő sosem akart gyereket, és ebben egyetértenek a párjával. Emiatt – mint mondja – minden irányból folyamatos nyomás nehezedett rá. „A szülők unokát akarnak, a barátok együtt babázni. Ami zavar, az az, hogy kétségbe vonják, hogy el tudom dönteni, akarok-e gyereket vagy sem. Mintha nem jól gondolnám, vagy meg kéne győzni” – mondja.

Számtalanszor néztek rá csodálkozva: „te nem akarsz kisbabát?!” Mint mondja, ezzel még nem is volna baja, de utána mindenki az okokat firtatja.

„Ez csak a férjemre és rám tartozik. Ez a mi életünk. Harmincnyolc évesen el tudom dönteni, hogy milyen jövőt akarok magamnak, és abba belefér-e egy kisbaba vagy nem. Hogy akarok-e terhes lenni, szülni, tizenéven keresztül gondoskodni valakiről, aggódni valaki miatt, felelősséget vállalni azért, hogy jó embert neveljek belőle ebben a társadalomban. Persze mindig van valamilyen válaszom, de soha semmit nem fogadnak el, mindig jön egy következő ’de’…”

Zoé ilyen érveket szokott kapni:

„Ha majd csörögni fog a biológiai órád, észhez térsz.” Meg: „nincs szebb dolog annál, mint mikor a saját gyereked mosolyát látod. „Ki fogja rád nyitni az ajtót, mikor öreg leszel?” És: „nem szereted a gyerekeket? Vagy olyan önző vagy, hogy nem akarsz rá pénzt költeni?” Esetleg: „nektek olyan szép gyereketek lenne! Később bánni fogod, hogy kimaradt az életedből.” „Nem gondolod, hogy a férjed el fog hagyni, ha nem szülsz neki?” „Akkor miből lesz lakásotok?”

„Az egyik oka annak, hogy nincs gyerekem, az a felelősségtudat. Minden ember más, és másként gondolkodik. Nem mindenkinek való ugyanaz. Én nyitott gerinccel születtem, emiatt veszélyeztetett terhes lennék. De mi van azokkal, akiknek egyáltalán nem lehet gyerekük valamilyen egészségügyi probléma miatt? Számukra ez állandó kikérdezés, felemlegetés, nekik mindig újra el kell mondaniuk, hogy miért nem alkalmasak a szülésre… Én szeretem a gyerekeket, de nem szeretnék sajátot csak azért, hogy ne hagyjon el a férjem, vagy valaki segítsen időskoromban, hogy rátegyem ezt a terhet…”

Amikor Zoé és a párja összeházasodtak, csak rosszabbodott a helyzet. A modell elmondása szerint másfél-két éven keresztül mindenki azt tudakolta, mikor jön a gyerek. „A századiknál már elég idegesítő volt… most öt éve vagyunk házasok, és a környezetünk kezdi elfogadni a döntésünket.”

Ám ekkor nem vár helyről érkezett minden addiginál élesebb kritika.

„Néhány hónapja bejelentkeztem egy magán orvosi központba, nőgyógyászhoz. Ott  állt előttem a fehér köpenyes szaktekintély, én a vizsgálószékben, alul semmi, szét tett lábakkal. Azt kérdezte, mikor volt az utolsó menstruációm. Majd azt, hogy mikorra tervezzük a babát. Mondtam, hogy nem szeretnénk. Elég groteszk volt, ahogy a combjaim közül felemelte a fejét: <mi az, hogy nem?> Mondtam, hogy harmincnyolc éves múltam, el tudom dönteni, hogy mit szeretnék. <Pedig egy nőnek kötelessége szülni> – hangzott a válasz. Döbbenetes. Nem hittem el, hogy ilyen történik 2021-ben egy magánorvosnál. Én nem emlékszem, hogy bármikor aláírtam volna ilyen szerződést, hogy erre vagyok itt a világban, hogy ezt minden nőnek kötelessége megélni. Úgyhogy megfogadtam, ezután mindenkinek csak annyit fogok mondani: az én életem, az én testem, az én döntésem.”

Kevésbé köztudott, hogy a szexuális erőszak fogalma egy ernyőfogalom, amibe beletartozik a termékenységgel kapcsolatos jogok megsértése is. A bántalmazók a nők termékenységét igyekeznek az ellenőrzésük alá vonni azért, hogy alárendelt helyzetben tartsák őket – magyarázza az esethez fűzött kommentárjában a Nőkért Egyesület. Ilyen kontrolltechnika lehet például az óvszerhasználat megtagadása, a kívántnál nagyobb gyermekszám kikényszerítése, a fogamzásgátlás használatának tilalma vagy éppen az abortuszra kényszerítés. A szervezet hangsúlyozza: ebben a kérdésben csak egyetlen dolog lehet mérvadó. Az, hogy az érintett nő mit akar, és ezt akkor is tiszteletben kell tartani, ha mást tartanánk helyesnek. Hozzáteszik: egy nőgyógyász részéről különösen durva jogsértés, ha az egészségügyi ellátás helyett kéretlen tanácsokkal helyez nyomást a páciensre.