nlc.hu
Aktuális

Virtuális kiállítás arról, hogyan éltek meg a gyerekek a járványt

Pályázaton mutathatták meg a gyerekek, hogyan élték meg a járványhelyzetet

A tudat, hogy nincsenek egyedül az érzéseikkel, megnyugvást és támaszt jelenthet.

A koronavírus-járvány óriási terhet rótt a gyerekekre és a tanárokra is, egyes források szerint a járvány előtti időszakhoz képest a szorongásos és depressziós zavarokkal küzdő gyerekek száma az ötszörösére nőtt.

A gyermekek általános pszichés állapotára és viselkedésére egyaránt hatást gyakorló járványhelyzet egyszerűbb feldolgozhatósága érdekében az Epson három korosztályban hirdetett kreatív pályázatot az iskolásoknak, ezen szabadon kifejezhették, mit szerettek legjobban a tavalyi tanévben a távoktatásban vagy mit hiányoltak leginkább a jelenléti oktatás mindennapjaiból. A pályázatra több mint 150 rajz és videó érkezett, az alkotásokat pedig mostantól virtuális kiállításon lehet megtekinteni, remélve, hogy segítségével a gyerekek rugalmasabban és sikeresebben alkalmazkodnak a jelenlegi helyzethez, amely sokaknak okoz komoly próbatételt, és talán tudat, hogy nem vagyunk egyedül az érzéseinkkel, megnyugvást és támaszt jelenthet.

A hivatalos közlemény szerint az online kiállítás arra is felhívja a figyelmet, hogy a pandémiás helyzetben és a jelenléti oktatás során fokozott figyelmet igényelnek a diákok. „Az osztályokban megjelent új zaklatási jelenség, a vírusbullying a kiközösítés elég elterjedt formája a tinédzserek körében” – hívja fel a figyelmet Stáhly Kata, a Hintalovon Gyermekjogi Alapítvány munkatársa.

Kisfiú az iskolában

Fotó: RODNAE Productions/Pexels

.-.-.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top