nlc.hu
Aktuális

Szegedi élmények, ha egyetemista vagy

Ezért Szeged az egyik legmenőbb város számodra, ha egyetemista vagy

Szeged egy lüktető, a fiatalok számára is vonzó város. Csongrád-Csanád megye megyeszékhelye bebizonyította, hogy a színvonalas oktatás és a programokban gazdag élet, a fővároson kívül is elérhető!

Grecsó Krisztián, Lábas Viki, Thuróczy Szabolcs, Miklós Erika, vagy éppen Janics Natasa is jól tudja, hogy milyen az élet Szegeden és a Szegedi Tudományegyetemen, hiszen mindannyian itt töltötték egyetemista éveiket. 

Az idén 440 éves fennállását ünneplő Szegedi Tudományegyetem 22 ezer hallgatójával Magyarország egyik legnépszerűbb, nemzetközileg is magasan jegyzett felsőoktatási intézménye. Az SZTE hallgatói 12 karon és egy Tanárképző Központban, 13 képzési területen tanulhatnak. Az intézmény kutatás-fejlesztési és innovációs tevékenysége nemzetközi szinten is elismert. Az SZTE tagja a EUGLOH (European University Alliance for Global Health) projektnek és részt vesz az Európai Egyetemi Szövetségben is.

Turista hátizsákkal Szegeden

Irány Szeged! (Fotó: Getty Images)

Szabadulj fel!

Szegeden igazán pezsgő kulturális élettel találkozhatsz! A városban egymásba érik a fesztiválok, gondoljunk csak a Szegedi Ifjúsági Napokra, a Szeged Napjára, a Borfesztiválra, a nyári gasztrofesztiválokra, a júliusi Nemzetközi Sörömöre, vagy az őszi bortérre. Vibráló szórakozóhelyekre, vízparti borozásra és különleges gasztroélményekre számíthatsz az egyetemi éveid alatt. Számos egyetemi klub várja a szórakozni vágyó fiatalokat.

Nem fogsz hinni a szemednek!

Oké, az nem kivételes, hogy egy nagyvárosban két mozi is várja a filmrajongókat, de hidd el, hogy tudunk sokkal izgalmasabb helyeket mutatni Szegeden és környékén, amiket látva, tátva marad a szád!

  • Az egyik ilyen a makói Lombkorona sétány, amely 10 méteres magasságban, 180 méter hosszan vár rád. Úgy tartják, nincs ennél menőbb szelfihelyszín a környékén. Na jó, talán csak a 18 méter magas kilátótorony.
  • Ha eleged van a nyüzsgésből, és közelebb kerülnél a természethez, akkor irány a Vadaspark.
  • A fiatalok nagy kedvence az Ópusztaszeren található Csillagösvény Élménypark.  A majdnem 5 km hosszú labirintus rendszer látványa egészen különleges, ráadásul 35 különböző logikai játékban próbálhatjuk ki magunkat.
  • Oké, a szabadulószobákat már mindenki ismeri, de hallottál már a szegedi Paraparkról? Itt bizony hátborzongató, vagy éppen mitikus történetek főszereplőjévé válhatunk. Amire szükség lesz a kaland során, az a kreativitás és a megoldó képesség. És tudod, no para!
  • Mit szólnál egy olyan kalandparkhoz, ami a vízparton található? A Tisza Parti Élmény És Kalandparkban  egy 3 kilométeres kötélpálya, egy 1 kilométeres lombkorona sétány és megannyi csúszási lehetőség vár.
Szeged éjszaka

Éjszaka Szegeden (Fotó: Getty Images)

Sokszínű kultúra

Talán nincs ember, aki ne tudná, hogy Szent-Györgyi Albert volt a Szegedi Tudományegyetem leghíresebb kutatója, így természetes, hogy a városban egy emlékszoba őrzi munkásságát, mely nyitva áll a látogatók előtt.

Ha a Szegedi Tudományegyetemet választod, akkor nagyon fogod várni a tavaszt, és az évente megrendezésre kerülő Egyetemi Tavasz programsorozatot, ahol tavaszi hangversenyek, egyetemi séta, kiállítások, konferenciák és színházi produkciók várnak rád.

Szeged leghíresebb programjai között van a nyaranként megrendezésre kerülő Szegedi Szabadtéri Játékok, amelynek programjai közül már most tudni lehet, hogy 2022-ben a Mamma Mia!, a Chicago, a Szabadság, Szerelem! és a La Traviata lesz majd terítéken. Ám nem kell nyárig várni, hiszen a színház szerelmeseit várja a Szegedi Nemzeti Színház, a Pinceszínház, a Bábszínház és a Szegedi Egyetemi Színpad.

Ha szereted azokat a nagyvárosokat, ahol nagy figyelmet fordítanak a hagyományok ápolására és a történelemre, akkor Szeged a neked való város. Itt minden ház, tér, utca hónapokig tudna mesélni neked! 

Ilyen például az 1857-ben az angol gótika szellemében és romantikus stílusban épített Fekete ház is, melyben az 1800-as években kaszinó működött, de volt itt nőnevelde, szerkesztőség és Munkásotthon is. Ma a Móra Ferenc Múzeum tulajdonában van.

Egykor Ferenc József sétált rajta és Szegeden van. Mi az? Bizony a Sóhajok hídja, mely a városháza épületét köti össze a mellette található bérházzal. 1883-ban, a városba érkezett Ferenc József, hogy szemlét vegyen az 1879-es nagy árvíz után újjáépült városon. A király és kíséretének szállása megoszlott a két épület között, így a zárt Sóhajok hídját használták a közlekedésre.

Szeged Sóhajok hídja

Szeged – Sóhajok hídja (fotó: Getty Images)

A Fogadalmi templom, vagy ahogyan a legtöbben ismerjük, a Szegedi dóm építését még 1880-ban határozták el, az akkori városatyák, ám az felszenteléséig egészen 1930-ig várni kellett. Már 28 évvel korábban, vagyis 1902-ben megnyitotta viszont kapuit a városban az Új Zsinagóga, amit 2017-ben újítottak fel.

Mennyi az annyi?

Nagyon nem mindegy, hogy egyetemistaként mennyit költünk a lakhatásra. A Szegedi Tudományegyetem körülbelül 5000 kollégiumi férőhelyet tud biztosítani, ez pedig nagy előnye a fővárosi főiskolákkal szemben, bekerülni is könnyebb és olcsóbb is. De a városban található albérletek sem annyira drasztikusan magasak, mint a budapestiek.

Szurkolás és sportolás

Mi, magyarok nagyon tudunk szurkolni, Szegeden pedig erre rengeteg lehetőség kínálkozik. Gondoljunk csak bele, hogy mennyi kajak-kenu országos-, és világversenyt szoktak rendezni a városban! És ott van még az ország egyik legismertebb kézilabdacsapata, a Pick Szeged is.

A Szegedi Tudományegyetem Sportközpontjának egyes létesítményeit egyébként diákigazolvánnyal kedvezményesen lehet látogatni. De a városban több lovasklub, kalandpálya, táncstúdió, teniszpálya, paintball, squash és wakeboardpálya is üzemel. 

Szeged egy élhető, barátságos, fiatalos egyetemváros. Ahol a minőségi bisztrókat, a megfizethető szállásokat és a kiváló oktatást is megkapod egyszerre. Ha ilyen helyen képzeled el az egyetemi éveidet, akkor csak egy dolgod van: kitölteni a felvételi lapot!

Szponzorált tartalom

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top