Nem mindennapi élményben volt részük a sanghaji metró utasainak a napokban. Úgy tűnt, hogy egy nő lebeg a levegőben, és úgy utazik a metrón.
A meghökkentő esetről készült videón az látszik, hogy a fiatal nő törökülésben lebeg jó egyméternyire a földtől, és közben a mobilját nyomogatja, mintha ez lenne a világ legtermészetesebb dolga.
A szemfülesek észrevehették, hogy a vonat mozgásával együtt finoman himbálózó nő a hajánál fogva lóg a metró kapaszkodóján. Az is kiderült, hogy a nő egy orosz artista, akit Darinának hívnak, és a Sanghaji Cirkusz tagja. Az utazását pedig arra használta, hogy gyakorolja a hajon lógós mutatványát, amit már régóta próbálgat.
Darina azt mondta, fél éve gyakorolja ezt, és senkinek sem ajánlja, hogy otthon kipróbálja, mert könnyen sérülés lehet a vége. A nő azonban profi, már csaknem tíz éve dolgozik cirkuszi előadóként.
A hajon lógás pedig már nagyon régóta létezik. Eredetileg Kínában találták ki, és hagyományosan úgy mutatják be, hogy a hajat egy gyűrű vagy kampó köré tekerik, majd az artistát felfüggesztek a hajánál fogva. A hajat gondosan kell elrendezni, hogy elbírja a súlyt, az előadók pedig különös gondot fordítanak arra, hogy a lehető legerősebb, legegészségesebb legyen a hajkoronájuk.
(Kiemelt kép: illusztráció, fotó: Pixabay/abdulla binmassam)