nlc.hu
Aktuális

Eljegyezték Dombóvári Vandát

Eljegyezték Dombóvári Vandát

Madarat lehetne fogatni vele a boldogságtól: élete szerelme feleségül kérte.

Dombóvári Vanda többször csalódott az utóbbi években, ám mióta megszületett a kisfia, csak neki él. Teljesnek érezte az életét, majd tavaly nyáron betoppant az életébe János, aki elrabolta a szívét. A Story magazinnak elmesélte, hogy ismerkedtek meg.

„A kisfiammal a Balatonról jöttünk haza Gyulára, és másnap indultunk is a Tisza-tavat körbetekerni. Mindössze egy napom volt, hogy rendezzem a dolgainkat, Gergő mégis rávett, hogy menjünk ki a focipályára egy kicsit. Ott egy sportos apuka épp a gyerekeivel játszott. Gergő kedvesen megkérdezte, beszállhat-e. Ezzel a kérdéssel indult a kapcsolatunk Jánossal” – emlékezett vissza Dombóvári Vanda. Állítása szerint a szimpátia az első pillanatban megvolt, majd nem sokkal később randizni kezdtek és rájöttek, hogy egymásnak teremtették őket. 

Mindössze kicsivel több, mint öt hónapja voltak együtt, amikor János megkérte a kezét. „A párom egyszer csak megjelent egy kis Eiffel-torony-szobrocskával a kezében, aminek a tetejére rá volt húzva egy gyűrű. Azt mondta, hogy Párizsban szeretett volna letérdelni elém, de tudja, a gyerekek nélkül nem szívesen utaztam volna, ezért így, előttük kéri, legyek a felesége. Azonnal rávágtam, hogy igen. Olyan szerelem ez, amihez foghatót még sohasem tapasztaltam” – részletezi a korábbi műsorvezető, aki azt is elárulta, hogy a frigyre még idén sor kerül.

Kulcsár Edina és G.w.M első interjú

Story magazin

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top