Pár napja régi vágyam teljesült, amikor lehetőségem nyílt fotósként ellátogatni az év első magyar pankráció-showjára, amely rögtön háromszoros bajnokság is volt. Mert a magyar pankráció nem csak létezik, de él és virul, még szervezete is van: HCW, azaz Hungarian Championship Wrestling. A mostani Kellner Ferenc Sportközpontban tartott háromórás műsornak pedig már a neve sem akármilyen:
Áttörés Show
Fotó: Boncsér Orsolya
Amikor az ismerőseimnek elmeséltem, hogy hová készülök, mindenki elborzadva reagált. Mégis mi keresnivalója van egy kétgyermekes, érzékeny lelkű édesanyának egy agresszív, ostoba rendezvényen, ahol az IQ helyett a pofonok repdesnek? A prekoncepciók és előítéletek sorsa azonban az, hogy megdőljenek. Ez történt most is.
Fotó: Boncsér Orsolya
A pankrációval kisgyerekként találkoztam először, amikor felszerelték a forgatható parabolaantennát a borsodi házunk tetejére, és egy pillanat alatt kitárult előttünk a világ. Apukámmal többször néztünk együtt a show-kat, és meglepő módon lekötötték a figyelmemet. (Pedig nem voltam se verekedős, se agresszív.)
Fotó: Boncsér Orsolya
Akkoriban nem tudtam, hogy ki az a Hulk Hogan vagy Dwayne Johnson, de tetszett, hogy fura rucikban ugrándoznak és csépelik egymást az emberek. Kicsit olyan volt számomra, mint egy élőszereplős Tom és Jerry. Mélyen felháborodtam, amikor egy-egy szereplő sportszerűtlen eszközökhöz folyamodott a mérkőzés során, és széket vagy baseballütőt húzott elő a ring alól. Bíztam benne, hogy elnyeri méltó büntetését, ami persze előbb-utóbb meg is történt.
Fotó: Boncsér Orsolya
A pankráció története az 1830-as évek Franciaországába nyúlik vissza, ahol állatidomárok, kötéltáncosok, furcsa szerzetek, köztük erőemberek szórakoztatták az összegyűlt közönséget. Ezek a legyőzhetetlen erőemberek gyakran beceneveket is kaptak, és felhívásokat intéztek a közönség felé, nemegyszer pénzjutalmat ígérve annak, aki talpon marad ellenük.
Fotó: Boncsér Orsolya
A magyar pankráció története is ekkortájt kezdődött, amikor is az „Európai Herkules” hazánkba érkezett, sőt még egy hölggyel is megmérkőzött, amiről a források szerint Jókai Mór és báró Wesselényi Miklós is elismerően megemlékezett. (Sőt, utóbbi ki is próbálta magát a sportban.)
Fotó: Boncsér Orsolya
A sportág szerencsére túlélte az elmúlt közel 200 évet. Világszerte rendeznek mérkőzéseket Japántól Mexikóig, amelyek már csak a külsőségek miatt is népszerűek. A mérkőzések lehetnek egészen hihetőek vagy teljesen valószerűtlenek, de mindig látványosak.
Fotó: Boncsér Orsolya
Bármennyire is szeretnénk beskatulyázni a szereplőket, az ostoba erőember sehogy sem illik rájuk. Leírni is furcsa, de a teljesítményüknek művészi értéke van: a modern pankráció egyfajta előadóművészet. Elég csak elképzelni, mennyire izgalmas lehet megalkotni a saját pankrátor karaktert, annak eszköztárát, viselkedését, öltözködését és reakcióit a világra.
Fotó: Boncsér Orsolya
Most pedig kanyarodjunk vissza az Áttörés Showra. Az előkészületektől a show végéig töltöttem időmet a fellépőkkel, és egyáltalán nem tudtam, mire számítsak, amikor megérkeztem, sőt, még akkor sem, amikor a show elkezdődött. Azt láttam, hogy mindenki barátsággal fordul felém, de fogalmam sem volt, mi fog történni a show során, és milyen lesz a közönség, akit ez a furcsa hibrid sport-művészet-játék érdekel.
Fotó: Boncsér Orsolya
Meglepve tapasztaltam, hogy családok érkeznek, 6-12 éves gyerekekkel, akik alig várták, hogy kedvenceik színpadra lépjenek. És ugyanúgy, ahogyan én is ennyi idősen, kikészülve küldték el a rosszfiúkat melegebb éghajlatra és rajongással nyújtották pacsira a kezüket a jófiúknak, a hősöknek, akikre hasonlítani szeretnének. Focimeccsen is voltam már, de eszembe sem jutna kimenni a gyerekekkel a rasszista megjegyzések, káromkodások és a repdeső sörös dobozok miatt. Szerencsére ez innen teljesen hiányzik.
Fotó: Boncsér Orsolya
A szereplők tisztán és érthetően mesélik el történetüket, amik lebilincselik a gyerekeket és mindenkit, aki eljött. Nincsenek olyan karakterek, akik a táptalajt biztosíthatnának a szélsőségeknek, tehát hiába várjuk, hogy felbukkanjon a terrorista és az arab sejk. A jók gigászi harca ez a rosszak ellen, amivel könnyen azonosulni tudunk.
Fotó: Boncsér Orsolya
Mind együtt játszunk ebben a 3 órában, ami elsőre ugyan soknak tűnik, de nem az. A szereplők elérhető, hús-vér hősök, akikkel utána beszélgetni és fotózkodni is lehet. A végszó pedig jól tükrözi a show szellemiségét:
Szeressétek egymást!