nlc.hu
TV-sztárok

Pankrátor a Sztárban Sztár leszek!-ben

Tóth Gabi leütötte a színpadon a Sztárban Sztár leszek!-versenyzőt

Bunyó volt a tehetségkutató színpadán.

Egy profi pankrátor is színpadra állt a Sztárban Sztár leszek! 2. válogatóján. Solymosi Benji életéből már hiányzott a zene, ezért jelentkezett a műsorba, de arra nem számított, hogy Tóth Gabi megüti őt, ráadásul még a produkciója előtt.

Tóth Gabi

Énekesi produkcióval érkezett a műsorba Benji, a pankrátor, ám Tóth Gabi leütötte (Fotó: Sajtószoba)

„Zenésznek készültem nagyon sokáig, ám most úgy gondolom, itt az ideje, hogy én is megmutathassam, hogy több van bennem, mint egy pankrátorban” – árulta el magáról a 25 éves versenyző, aki amint elmondta a zsűrinek, hogy mivel foglalkozik, egyből felcsillant Tóth Gabi szeme.

„Odamehetek, mintha levernék neked egyet, és te lereagálod?” – kérdezte Benjit a mester, aki ezután kiment a színpadra és könyökkel „odavert” egyet a versenyzőnek. Erre Benji teátrálisan kifeküdt.

Tóth Gabi azonban vérszemet kapott: „Verhetek rád még egyet valahova?”, mire a versenyző azt javasolta, hogy ezúttal teljes erőből üsse mellkason. Az énekesnőnek ezt nem kellett kétszer mondani: harmadik próbálkozásra már egy erősebb ütést is be tudott vinni a pankrátornak, aki ettől kissé meg is ingott. 

„Élmény volt közelről látni, hogy tudsz elesni” – mondta neki Tóth Gabi.

Benji amúgy az LMFAO slágerét (Party Rock Anthem) adta elő, produkciója közben le is vetkőzött a színpadon:

Tóth Gabi nem rejtegette lelkesedését.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top