nlc.hu
TV-sztárok

Tóth Gabiként ment egy versenyző a Sztárban sztár leszek!-be

Sztárban sztár leszek!: „Végre elértem, hogy matyóbabaként jönnek” – Tóth Gabit utánozta egy versenyző

Gabi annyira élvezte az előadást, hogy kivette a versenyző kezéből a mikrofont és adott egy külön koncertet.

Sziklai Mária varrónőként dolgozik a privát életében, és emellett nagyon nagy rajongója a Sztárban sztár leszek! egyik mentorának, Tóth Gabinak. Elmondása szerint munka közben is az ő zenéjét hallgatja. 

Tóth Gabi, Sztárban sztár leszek!

Tóth Gabi és imitátora (Fotó: Sztárban sztár leszek!I

A műsorra saját maga varrta a matyóhímzéses ruhát, és ugyan először a mentorok arra tippeltek, valami vikingnek öltözött, Gabinak már hamar akadt egy sejtése

„Reméljük, nem Tóth Gabi – mondta az énekesnő, mire Mária kicsit csüggedten válaszolt, hogy de, erre Gabi kipattant a székéből. – Végre elértem, hogy nem rockerlányként jönnek, hanem matyóbabaként!”

Mária a mentor egy régebbi számával, az Elég volt-tal készült és a közönség nagyon élvezte az előadást. Ennek ellenére a zsűri nem juttatta tovább a versenyzőt. 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top