nlc.hu
Aktuális
Hamis PCR-tesztek a Magyar Tenisz Szövetségben

Botrány a Magyar Tenisz Szövetségben: hamis PCR-teszteket állíthattak ki a sportolóknak

Valódi vizsgálat nélkül állíthattak ki negatív PCR-koronavírustesztről szóló igazolásokat magyar teniszezőknek a Semmelweis Egyetemen, az eddigi információk alapján úgy tűnik, nem néhány egyedi esetről van szó.

A Magyar Tenisz Szövetség csütörtök délután kiadott egy közleményt, amely szerint visszaélések történhettek a sportolók koronavírustesztjeivel kapcsolatban.

A közelményben így fogalmaznak:

Az elmúlt 48 órában a Magyar Tenisz Szövetség tudomására jutott: alapos a gyanú, hogy visszaélések történhettek a Covid-19 vírusfertőzés kimutatására szolgáló PCR-tesztekkel kapcsolatban, e visszaélésekben pedig a szövetség egyes sportolói, edzői és munkavállalói is érintettek.

A Lázár János vezette szövetség utasította az ellenőrző bizottságot, hogy vizsgálja meg, valóban történt-e szabálytalanság. Emellett felszólította a főtitkárt, Sütő Csillát, hogy haladéktalanul folytassa le a szükséges fegyelmi eljárásokat, az elnököt pedig arra, hogy az alapos gyanúra való tekintettel tegye meg a szükséges büntető feljelentést ismeretlen tettes vagy tettesek ellen.

Hamis PCR-tesztek a Magyar Tenisz Szövetségben

Valódi vizsgálat nélkül állíthattak ki negatív PCR-tesztet magyar teniszezőknek. A kép illusztráció (Fotó: Unsplash/Mufid Majnun)

Azt, hogy a szövetség a napokban értesült az esetleges visszaélésekről, erősen árnyalja, hogy Marosi Katalin válogatott koordinátor, korábbi teniszező egy 2021 nyarán kelt fejléces, hivatalos levélben arról értesíti a válogatott teniszezőket, illetve szüleiket, hogy egy európai versenyhez az orvos vizsgálat nélkül kiállítja a negatív tesztet.

Szükség van PCR-tesztre a gyerekek számára, ezt most úgy tudjuk megoldani, hogy átkülditek nekem a következő adatokat, és az orvosunk kiállítja a leletet 🙂 a tesztet megússzák a gyerekek

– áll a 24.hu birtokába került üzenetben, amelyben a gyerekek alapvető adatait kérték. 

Köves Gábor volt szövetségi kapitány arról beszélt a lapnak, hogy a magyar csapat tagjai hamis PCR-koronavírusteszttel utazhattak a Davis-kupa torinói világdöntőjére tavaly novemberben. Elmondása szerint ő három oltással rendelkezett, mégis a kezébe nyomtak egy negatív PCR-teszteredményt, amire semmi szüksége nem volt, hiszen anélkül is utazhatott volna.

Jelenleg sorra hallgatják meg az éljátékosokat, az ügyben ugyanis a legjobb, legismertebb teniszezőink is érintettek lehetnek.

A Semmelweis Egyetemen készültek a hamis teszteredmények

A Semmelweis Egyetem is közleményt adott ki az ügyben, amelyben azt írják, hogy a rektor „azonnali hatósági eljárást kezdeményezett és belső vizsgálatot indított, miután egy intézményi rutinellenőrzés alkalmával kiderült, hogy az egyetem nevében, több esetben úgy állítottak ki negatív PCR-leletet a Magyar Tenisz Szövetség tagjai számára, hogy az adott mintákat az intézmény laborja nem vizsgálta.”

„A belső eljárás lezárását követően az egyetem, a leleteken is szereplő – időközben szakvizsgát tett – orvos munkavégzését felfüggesztette, valamint a Magyar Tenisz Szövetség keretorvosi tevékenységére vonatkozó, ún. »további jogviszony létesítése és fenntartása tárgyában« kiadott engedélyét 2022. február 1-jén visszavonta, így az orvos a továbbiakban nem láthatja el ezeket a feladatait sem.”

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top