nlc.hu
Aktuális
Megalázhattak egy beteget a Jahn Ferenc kórházban

Lánya szerint megalázták súlyos beteg édesanyját a Jahn Ferenc kórházban

Bántalmaztak és megaláztak egy beteget a budapesti Jahn Ferenc kórházban, állítja az azóta meghalt asszony lánya.

Megalázták súlyos beteg édesanyját a fővárosi Jahn Ferenc kórház intenzív osztályán – ezt állítja az azóta elhunyt asszony lánya az RTL Híradónak.

Az 52 éves asszonyt tavaly októberben súlyos tüdőbetegen került a kórház intenzív osztályára. Légcsőmetszés hajtottak végre rajta, ami miatt sokáig nem tudott kommunikálni, magatehetetlen, de éber tudatú volt. Mikor átkerült a belgyógyászatra, a család november elején úgy döntött, hazaviszik.

Lánya szerint édesanyját megalázátk a Jahn Ferenc kórházban

Lánya szerint édesanyját megalázták a Jahn Ferenc kórházban (Fotó: MTVA/Bizományosi: Róka László)

Ekkor szembesültek azzal, hogy az asszony teste tele van zúzódásokkal és felfekvésekkel. Lánya szerint a nő arról beszélt, hogy sérüléseit a nővérek okozták. Állítólag volt két brutális ápoló, akik bántalmazták, a többiek pedig nem foglalkoztak vele. Állandóan éhes volt, és alig itatták.

A lánya szerint anyját folyamatosan megalázták a kórházban, előfordult olyan eset, hogy amikor fulladozott, a nővérek azon röhögtek, hogy most már végre meg fog fulladni. Az osztály egyik dolgozója azt mondta az RTL-nek, két nővér durvasága neki és kollégáinak is feltűnt, de nem mertek szólni.

A család a méltatlan bánásmód miatt panaszt tett az inztézmény igazgatójánál. A kórház az RTL Híradó kérésére azt közölte: belső vizsgálatuk szakmai hiányosságot nem állapított meg.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top