A Barátom, Harvey egy közel kétméteres fehér nyúlról szóló előadás, aki Elwood bácsi legjobb barátja. Egyesek szerint nem is létezik, csupán a főszereplő képzeletbeli barátja, aki rengeteg bajt okoz. A történetet az amerikai Mary Chase írta, 1944-ben. Még abban az évben bemutatták a Broadway-en, ahol nagy sikert aratott: négy és fél év alatt összesen 1775-ször játszották a darabot. Magyarországon először a Vígszínház színpadán láthatta a közönség, 1963-ban Várkonyi Zoltán rendezésében, Páger Antal, Bulla Elma, Latinovits Zoltán, Bilicsi Tivadar és Nádasi Myrtill főszereplésével.
Idén egy új változatát mutatják be, Valló Péter rendezésében 2022. április 9-én. A főszerepben Balázsovits Edit, Szilágyi Csenge, Brasch Bence, Kőszegi Ákos, Fesztbaum Béla és Rudolf Péter lesz. A színházigazgató már gyakorlati idejét is a Vígszínházban töltötte, majd a diploma megszerzése után is ide szerződött le. Egészen 1998-ig a társulat tagja volt, miközben folyamatosan szinkronizált és rádiózott, forgatott. A Kossuth-és Jászai Mari-díjas színész, rendező a magyar filmek mellett nemzetközi produkciókban is feltűnt, 2020 július 1-től pedig a Vígszínház ügyvezető igazgatója lett.
A Barátom, Harvey a Vígszínház következő, 2022/2023-as évadának első bérletes darabja lesz.