Kiki, a bárány végre újra járhat, ami igen nagy hír neki és egy amerikai, kifejezetten mozgássérült állatokkal foglalkozó szervezetnek is. A Walkin’ Pets kollégái elmondták, hogy Kiki már a születése után nehezen mozgott, amire csak rátett, hogy az anyja egyszerűen elutasította őt, így az anyatejes táplálás is elmaradt, a szegény állat pedig túl gyenge volt ahhoz, hogy felálljon, és megtanuljon mozogni.
A jövő távolról sem volt fényes, mígnem Meghan King meg nem fogta a 11 napos bárányt, és elhatározta, hogy megedzi. Kiki kapott egy járást segítő keretet, három hónapos korára pedig „új bárány” lett belőle. Az állat még mindig nehezen közlekedik, de egyre nagyobb távolságokat tud megtenni. Meghan azt mondja, bízik benne, hogy idővel Kiki magától fog járni.
Zala megyében nemrégiben öt lábbal született egy bárány, a neve Csabi.
(via Yahoo)