nlc.hu
Aktuális
Csalás miatt emeltek vádat egy lelkésznő ellen

Csalás miatt emeltek vádat egy lelkésznő ellen

A vádlott összesen 46 millió forintot csalt ki a sértettektől hivatását felhasználva.

Vádat emeltek egy református lelkésznő ellen jelentős, valamint nagyobb kárt okozó, üzletszerűen elkövetett csalás bűntette miatt – tájékoztatta a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Főügyészség hétfőn az MTI-t.

rendőrautó

Fotó: Pixabay

Mint írták, a vádlott 2012 decemberétől 2021 márciusáig egy borsodi kistelepülés református egyházközségének lelkipásztora volt. A lelkésznő 2019 augusztusában megkereste egyházközsége képviselőjét, egy másik lelkésznőt, akitől azzal az indokkal, hogy saját vállalkozást szeretne beindítani, 3 millió forint kölcsönt vett fel, majd kért tőle további 2,5 millió forintot. 2020-ban magánszemélyektől vett fel kölcsönöket arra hivatkozva, hogy az életbiztosítását akarja lejárat előtt felszabadítani, illetve a letéti jegyét szeretné kiváltani, több esetben pedig a szolgálati helyén lévő parókia tetőszerkezetének cseréjére, javíttatására kért pénzt.

A vádlott rendszeres haszonszerzés céljából összesen 46 millió forintot csalt ki a sértettektől lelkészi hivatását felhasználva, az összegekhez vagy készpénzben jutott hozzá, vagy a sértettek a kért pénzt a bankszámlájára utalták át.

Az Encsi Járási Ügyészség a büntetlen előéletű vádlottra börtönbüntetés kiszabását indítványozta – áll a közleményben.

Nem ritka, hogy csalók egy hivatás, vagy szakma mögé bújva igyekeznek potenciális áldozataik bizalmába férkőzni. Ilyen volt például annak a férfinek is az esete, aki úgy csalt el milliókat cégektől, hogy államtitkárnak adta ki magát.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top