Kafiya Said Mahdi szomáliai modell

Amikor éppen nem öltöztetnek, milyen a saját stílusod?

Kellett idő, míg kialakult. Mindig is szerettem a színes, mintás cuccokat, de az egyszínűeket is. Inkább az elegánsabb, nőies, de azért visszafogott ruhák állnak közel hozzám, mint a fiús, sportos darabok.

Kongóban a nők színesen öltözködnek, megmutatják a vállukat, dekoltázsukat. Szomáliában mi a helyzet?

Mivel a muszlim vallás az uralkodó, sokan hordanak hosszú, egész testet elfedő ruhát – de a legfontosabb a hidzsáb, vagyis a fejet, nyakat takaró kendő. Eredetileg a szomáliai kultúrában a nők szerették a selymes, átlátszó darabokat is, ami a muszlim vallásban nem megengedhető, de azért különleges ünnepi eseményeken néha látni ilyeneket.

Fotó: Bognár Bogi

Milyen volt az iszlám előtti ősi Szomália?

A kultúra szóban hagyományozódott át, úgyhogy sokat nem lehet róla tudni. Klánok uralkodtak – közel ötszáz klán volt – az emberek nomád állattartással foglalkoztak, és ehhez kapcsolódtak a hiedelmeik is. Az iszlám vallás a kereskedelem révén szivárgott be, fűszereket, ruhákat áruló arab kereskedőkkel. A klánok ma is megvannak, egymás között nem nagyon házasodhatnak. A szüleimnél például gondot jelentett, hogy anyu jobb klánhoz tartozott, ezért a házasságuk nehezen jöhetett létre.

Ezek szerint szerelmi házasság volt, mégis szétmentek?

Apukámnak csak az számított, hogy a felesége fiúkat szüljön neki. Hárman voltunk lányok, amikor elváltak, de akkor már anyukám terhes volt, és végül fiú született. De ezt apukám már nem tudta meg. Anyu utána férjhez ment, és szült még két fiút. Apukámnak is lett még négy fia az új feleségétől, tehát megkapta, amit akart.

Ha el akart téged adni, akkor mégsem annyira értéktelen egy lánygyermek? Anyukád vagyonos is lehetett, ha volt földje, amit el tudott adni, hogy kifizesse az embercsempészt. Tehát a nők örökölhetnek is?

Szomáliában a legtöbb embernek van földje. Nagy családok élnek együtt, és ha valaki meghal, a nők is örökölnek utána, de csak a felét annak, amit a férfiak.

Fotó: Nők Lapja

Apukád a többi lánytestvéredet nem akarta eladni?

A szülők azt nézik, mikor férjhez adják a lányukat, hogy a leendő férj tud-e biztonságos otthont teremteni neki. A kisebbik húgom még nagyon pici volt, amikor eljöttem. A nagyobbik pedig utánam nem sokkal szintén elindult, és most Svédországban él. Anyukámnak akkor már három lány helyett csak egyről kellett gondoskodnia, ezért nem volt annyira kiszolgáltatott apukámnak. Miután mi eljöttünk, és tönkrement a kapcsolata a mostohaapámmal, hazaköltözött a családjához. Most is velük él. Úgyhogy apukám már nem tudja érvényesíteni az akaratát.

Meséltél egy nagymamádról, aki szigorú volt, és nem nézte jó szemmel, ha a testvéreiddel túl vidámak voltatok? Ő apukád édesanyja?

Nem, ő az anyai nagymamám. Most is ilyen. Már nem ver meg senkit, de az fontos neki, hogy mindenki lássa, milyen erős, és mennyire nagy a hatalma. A rokonságban mindenki tudta, hogy csak a nagymamának kell szólni, ha valaki nem tudja, hogyan kell viselkedni.

Akkor túl nagy szeretetet nem érzel iránta?

De igen, szeretem őt. Ha valami rosszat csináltunk, és verést kaptunk, úgy éreztük, hogy megérdemeltük. Azért kaptunk ki, hogy jobbak legyünk. Ez másképp van nálunk, mint az európai kultúrában: mi soha nem gondoltuk, amikor büntetést kaptunk, hogy nem szeretnek minket.

Fotó: Kecskés Márton

Ő például el tudja fogadni, hogy te itt így élsz?

Ó, ő nem tudja. Csak anyukám és a testvéreim. Amikor vele beszélek, mindig fölveszek egy kendőt.

Apukádra hogyan gondolsz?

Semmilyen érzelmi kapcsolatom nincs vele.

Olyan karriert futottál be – méghozzá hátrányos helyzetből indulva –, amiért a magyar lányok elepednének. Most jelöltek az év modellje díjra is. Minek tulajdonítod a sikeredet?

Hiszek abban, hogy nem véletlenül történnek velünk a dolgok, ugyanakkor a lehetőséget ki is kell tudni használni. Ha enni szeretnél, szépen öltözködni, meg kell dolgoznod érte – erre tanított az anyukám. Mikor idejöttem, nem láttam még magam előtt, hogy mihez kezdhetnék, de szépen lassan jöttek a lehetőségek, csak meg kellett ragadni őket.

Ahogy mozogsz a kifutón, jelen vagy egy fotózáson, látszik, hogy ezt a szakmát neked találták ki. Ez a magabiztos nőiesség belülről jön, vagy tanultad?

Sok minden belülről jön, de az is igaz, hogy megtanultam, hogyan kell viselkedni, pózolni. Azt hiszem, elsősorban az látszik rajtam, hogy szeretem ezt csinálni, és élvezem, hogy nő vagyok. A szakmából is tanultam, de főként anyukámtól. Apu azért hagyott el minket, mert nők vagyunk, de anyukám megpróbált mindent megtenni azért, hogy értékesnek érezzük magunkat. Úgyhogy én azt éreztem, jó hogy nő vagyok, mert anyukám így szeret, ahogy vagyok, és én is úgy szeretem magam, ahogy vagyok.

Fotó: Marie Claire

Mennyire volt hatással a nőmozgalom vagy a globalizáció a szomáliai nők gondolkodására?

Járhatnak már egyetemre a nők, sokféle szakmát tanulhatnak, dolgozhatnak. Szomáliában is jelen van a közösségi média. Ugyanakkor például elképzelhetetlen, hogy női elnök legyen, és női vezető sem nagyon van. Messze vagyunk még attól, hogy e tekintetben Európát megközelítsük. A húgaimnál és anyukámnál is azt látom, hogy sok mindent, amit itt elnyomásnak éreznének a nők, természetesnek gondolnak, mert Isten ezt így akarta. 

A genitális csonkítás mennyire elterjedt gyakorlat Szomáliában?

Már nem annyira. Anyukámmal megtörtént, mert ragaszkodott hozzá a családja, de velem és a testvéreimmel nem. Ma már sok család elutasítja, vagy egy olyan változatát végezteti el – a „megtisztítás” szimbolikus gesztusát –, egy apró vágást, ami után könnyű felgyógyulni, és nincs maradandó káros következménye.

Beszéltél arról, hogy vágynál hazamenni, de félsz, hogy esetleg nem engednének vissza. El tudod képzelni, hogy erővel visszatartsanak, vagy inkább attól tartasz, hogy az otthoni környezeted rosszul fogad?

Amikor még gyerek voltam, láttam olyan családokat, akik külföldről hazatértek Szomáliába. A gyerekeik Amerikában születtek, amerikaiként gondolkodtak, de nem akarták őket visszaengedni. Meg kellett tanulniuk a nyelvet, a kultúrát, a vallást, ezért is hozták őket Szomáliába. Azért félek visszamenni, mert tudom, hogy anyukám azt gondolja, hogy nekem jobb lenne otthon, hiszen ott mindenem megvan.

Fotó: Elle

Gondolom, úgy akarta, hogy csak arra az időre menj el, amíg felnősz, és már otthon is meg tudod védeni magad. Ha nem a jólét a dolgok mércéje, akkor jobb Magyarországon élni, mint Szomáliában?

Nem. Szomáliában a vallást leszámítva nagyon jó az élet. Sokkal őszintébb. Gyerekkoromban úgy éltünk, hogy nem számítottak a tárgyi dolgok. Itt Európában sok embernek mindene megvan, mégis a másét kívánja, és nem boldog igazán. A közösségi oldalak a látszatokat mutatják, nem a valóságot. Ez odakint még nincs. Az emberek egyszerű életet élnek. Együtt esznek-isznak, alszanak, játszanak, tanulnak, nagycsaládi körben. Olyan nálunk nem volt, hogy egész héten alig láttuk volna az anyukánkat. Szerintem ez sokkal egészségesebb és boldogabb élet.

Anyukád látott rólad modellfotókat?

Igen. Sőt, látta a Könnyű leckék című film előzetesét is. Abban van egy olyan rész, amikor szomáliai nyelven arról beszélek, mennyire sajnálom, hogy szégyent hozok rá. Azt mondta, miután ezt hallotta, hogy bármit teszek is, ő mindig szeretni fog. Azt is mondta, hogy szomorú, amiért elhagytam a hitemet, és nagyon reméli, hogy egyszer majd visszatérek hozzá, de nem fogja erőltetni. Tudja, hogy más kultúrában élek, de ne titkoljak előle semmit, mert az neki jobban fáj, mint a valóság. Ő hiszi, hogy az iszlám az igazság útja, és én csak amiatt tértem le róla, ami gyerekkoromban történt velem. Tudja, hogy Szomáliában nem szerettem a férfiakat, és nagyon bántott, hogy apukám sokszor megvert. 

Könnyű leckék

Anyagilag támogatod az otthon maradottakat?

Most már csak ritkán. Nyitottunk nekik egy élelmiszerboltot, abban dolgozik a húgom is.

Ha egyszer vége lesz a modellkedésnek, mihez kezdesz majd?

Most úgy érzem, a divat érdekel a legjobban, meg kicsit a színészet is. Mindenképpen a divat és valamilyen saját biznisz irányába szeretnék elindulni.

Vajon európaiként mit tudsz segíteni a szomáliai embereknek? Akár a klímatudatosságban – hiszen Szomáliát erősen fenyegeti a fokozódó forróság –, akár abban, hogy a nők helyzete jobb legyen?

Szeretnék Szomáliában valami jó kezdeményezést elindítani, de nőként ez nehéz lesz. Azért is kezdtem együtt dolgozni a Közel Afrikához Alapítvánnyal, hogy tapasztalatokra tegyek szert. A tanulással kapcsolatos projektekben veszek részt, elmondom, hogy én mit tapasztaltam otthon. Azt szeretném, hogy Szomália jobb hely legyen, hiszen gyönyörű ország, de ma kevesen mernek odamenni a radikális iszlamisták miatt. A klímaváltozás valóban súlyos következményekkel jár, nem tudom, ezt mennyire veszik komolyan. Sajnos a külső segítséggel szemben a szomáliaiak eléggé elutasítóak. Talán úgy gondolkodnak, hogy ha ennek a világnak véget kell érnie, akkor úgysincs mit tenni.

Fotó: Hegedűs Bence

Azt mondod, nem szeretted a szomáliai férfiakat. Ez mit jelent pontosan?

Nem mondom, hogy minden szomáliai férfira jellemző, de én sok olyannal találkoztam, akik mindenáron uralkodni akartak a nőkön. Ez persze nem csak muszlim férfire lehet jellemző – találkoztam olyan magyar férfival is, aki azt vallotta, hogy egy nő legyen szép, nem kell gondolkodnia, mindent megkap, csak maradjon csendben. Legyen kis szobavirág, szépségtrófea. Ezt én nem bírnám. Ha valaki azt szeretné, hogy otthon várjam vacsorával, mikor hazajön a munkából, már lépek is ki az ajtón. Egyébként szívesen megcsinálom, de senki nem várhatja el tőlem.

A fiú, akivel együtt élsz, nyilván nem ilyen?

Nem. Nagyon kedves hozzám, passzolunk egymáshoz, és egyikünk sem akar uralkodni a másikon. Mind a ketten járjuk a magunk útját, de közben sokat vagyunk együtt, és jól megértjük egymást.

Igazi modellalkat vagy. Nem is kell vigyázni a súlyodra, ehetsz, amennyit akarsz?

Igen. Az apai nagypapám volt ilyen vékony, rá hasonlítok nagyon – anyukám például igazi termetes afrikai nő. Mindig kérdezik, mit teszek, hogy ilyen vékony maradjak – hát semmit. Ilyennek születtem.