nlc.hu
Aktuális
Leölt rackajuhok

Bíróság elé kell állnia, mert a juhait leölő hatóság embereit legyilkosozta

Egy tavaly decemberi reggelen rendőrök, vadászok és kormányhivatali alkalmazottak csapata érkezett egy azonnal végrehajtható leölési határozattal Törteliné Breznay Klára festőművésznő 12,5 hektáros birtokára, és két óra elteltével valamennyi birkája és kisbáránya – legalább hatvan racka juh – halott volt. Az eljárást szomszédok és vadászok bejelentése alapján többek között azzal indokolták, hogy a villanypásztor nem működött, a juhok nem voltak nyírva és az ellenőrzések alkalmával az ügyfél nem volt együttműködő – írta meg korábban a 24.hu.

A lap most arról számolt be, nem ért véget Breznay Klára nyugdíjas festőművész kálváriája a juhnyájának kiirtása után: bíróság elé kell állnia, mert a leölési eljárás során a hatóság embereit legyilkosozta. Egyikük, a Bács-Kiskun megyei főállatorvos, Drozdik Ferenc annyira szívére vette az állatait védő nő szavait, hogy feljelentette őt becsületsértés miatt. A lemészárolt birkák gazdáját jövő hétre idézte be a bíróság.

Egyedül voltam, több tucat emberrel szemben. Hiába próbáltam elállni az utat, hogy a tanyámon legelő nyájamhoz menjenek, a rendőrök gyűrűbe fogtak. Felindultan csak annyit tudtam mondani, hogy gyilkosok, állatgyilkosok. Erre a végrehajtást vezénylő férfi azt válaszolta, hogy fel fog jelenteni becsületsértésért. Még megkérdeztem, hogy mi a foglalkozása, mire azt felelte, hogy állatorvos. Annyit még el tudtam mondani neki, hogy az állatorvosok arra tettek esküt, hogy mindent megtesznek az állatok gyógyítása, megmentése érdekében, de ez nem hatotta meg” – idézte fel az esetet a 24.hu-nak a festőművész, aki úgy emlékszik: akkor nagyon fontosnak érezte, hogy ezeket a szavakat kimondja. – Ha ezek bennem maradnak, elpusztultam volna szívinfarktusban
– tette hozzá.

A festőnő attól tart, hogy pénzbüntetést szabhatnak ki rá. A leölés költségeit is ráterhelték, de azóta is folyamatosan kapja a sok százezres számlákat a kormányhivataltól, hol a vadásztársaságok, hol a tetemfeldolgozó vállalat által kiszámlázott összegeket akarják rajta behajtani, de kisnyugdíjasként esélye sincs ezeket kifizetni.

 Őshonos rackák tartása

Képünk illusztráció. MTVA/Bizományosi: Oláh Tibor

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top