nlc.hu
Aktuális
Lecsapott a GVH Csutiék cégére

A GVH 900 ezer forintos bírságot szabott ki Kulcsár Edina és Csuti cégére

Egy külföldi cég miatt büntették meg őket.

A Gazdasági Versenyhivatal együttesen 900 ezer forint bírságot szabott ki három hazai influenszer-ügynökségre, amiért hiányosan teljesítették a jogsértően reklámozott Ask Bongo sms-játék kapcsán előírt kötelezéseket – írja közleményében a GVH.

A GVH a határidő lejártával utóvizsgálat keretében ellenőrizte a vállalkozások számára előírt kötelezettségek teljesítését. Az eljárás azt állapította meg, hogy a négy vállalkozásból hárman késve vagy hiányosan dokumentálva hajtották végre a hatóság által előírt programot. Mivel a kötelezések valamennyi eleme – így a határidők betartása és a megfelelő igazolás – egyformán lényeges a közérdek megfelelő érvényesülése szempontjából, a GVH minden esetben szigorúan ellenőrzi a döntéseiben előírtak pontos és teljes megvalósítását – írják.

Kulcsár Edina és Csuti

Fotó: RTL

A hatóság ennek megfelelően összesen 900 ezer forintos bírságot szabott ki a három cégre, köztük van Kulcsár Edina és Csuti közös vállalkozása, a Social Guru Magyarország Kft. is. A Blikk azt írja, az influenszereket képviselő cég a 2020-as évre leadott mérleg alapján jól működik, nettó árbevétele 135,6 millió forint volt abban az évben.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top