„A diákok többnyire magánügynek tartják a párkapcsolaton belüli erőszakot”

Egy 2021-es, a NANE részvételével készült „Középiskolai tanárok ismeretei a fiatalokat érő online szexuális és nemi alapú párkapcsolati erőszakról” című nemzetközi kutatásban összesen 1028 magyar, spanyol, szerb és horvát tanár osztotta meg a véleményét és tapasztalatait a fiatalok párkapcsolataiban megjelenő online és nemi alapú erőszakról. Míg Horvátországban a tanárok 26 százaléka állította azt, hogy a kamaszkori párkapcsolati erőszak komoly probléma a diákok körében, addig Magyarországon csak a tanárok 16 százaléka gondolta ugyanezt. Ezzel szemben itthon a tanárok gyakrabban értesültek a lányok ellen elkövetett párkapcsolati erőszakról, mint a fiú ellen elkövetett elkövetettről (23%), mint más országokban, illetve szintén itthon állította a legtöbb tanár azt, hogy a lány tanulók gyakrabban esnek áldozatául online szexuális és nemi alapú párkapcsolati erőszaknak.

A tanároknak saját segítői kompetenciájukat is meg kellett ítélniük a felmérésben: ezen a téren a magyarok gondolták a leginkább úgy, hogy viszonylag jól, (31-43%-ban) kompetensen tudnak fellépni a fizikai, lelki, szexuális és online erőszak ellen, azonban úgy gondolták, hogy a fiatalok csak ritkán fordulnak a tanárokhoz segítségért, amikor (online) párkapcsolati erőszak áldozataivá válnak. Azokban az esetekben, amikor mégis segítséget kértek, több tanár számolt be segítséget kérő lányokról, mint fiúkról.

A nemzetközi beszámoló tanulsága is az, hogy bár a probléma jelen van, ezekről a kérdésekről nehezen beszél közvetlenül tanár és diák, a pedagógusoknak több támogatásra, ismeretre, készségfejlesztésre, szakmai képzésre, hasznos segédanyagokra lenne szükségük ahhoz, hogy hatékonyan kezeljék a nemi alapú erőszakot a kamaszok körében. Ezt a nehézséget hidalhatja át a nemzetközi, az Európai Bizottság Erasmus+ programjának támogatásával létrejött ANTIGONÉ projekt, amelyben Magyarország is részt vesz. A névadás nem véletlen, hiszen Antigoné olyan hősnő, aki ellenállt az erőszakos hatalomnak. Míg a hagyományos tanórákon a tanár a tudás forrása, addig a drámapedagógiai órákon, ahol különféle emberi helyzeteket tárnak fel fiktív történet keretébe ágyazva, a tanulók világról szóló tapasztalatai éppolyan legitim tudásnak számítanak, mint a tanári tapasztalat, a véleményeik pedig megférnek egymás mellett.

Közös gondolkodás

Ez egy azok közül a drámapedagógiai szituációk közül, amelyeket az Antigoné-projekt keretein belül a tanárok feldolgozhatnak a diákokkal. A játékok beszélgetést indíthatnak a nemi szerepekkel kapcsolatos előítéletekről, a közösségi és személyes értékválasztásokról, valamint ezeknek a nők elleni erőszakkal való összefüggéseiről. Az órákon többek között szóba kerülhetnek olyan fontos és itthon kifejezetten aktuális kérdések is, mint például, milyen hatással vannak ránk a nyilvánosság terében látható képek, szobrok, plakátok; hol húzódnak a biztonságos privát tér személyes határai, és hol vannak a másik ember határai; mennyire változtathatják meg a fiatalok a társadalmat, amelyben élnek. De hogyan dolgozzák fel ezeket a kérdéseket egy drámaórán?

Fotó: Darab Zsuzsa

„Amikor drámaórákról beszélünk, elég széles spektrumról van szó. A játékalapú tevékenységek elsősorban egy olyan fórum létrejöttét teszik lehetővé, ahol a felhozott témákra lehet reflektálni, véleményt alkotni róluk, információkat átadni. Vannak olyan órák, amelyek a történetalapú, problémaközpontú közös gondolkodást mozdítják elő. A drámaórák mindig egyfajta védettséget kínálnak, hiszen nem magunkról beszélünk elsősorban, hanem a történet szereplőiről, helyzeteiről, amelyeken keresztül közösségi gondolkodás jön létre. Itt sem a tanár, sem a diákok nem erőltetik rá saját véleményüket a közösségre, hanem mindenki véleményt formálhat, továbbgondolja a helyzeteket, és minél többféle nézőpontból nézhet rájuk – mondta el az nlc-nek Bethlenfalvy Ádám színész-drámatanár, a drámapedagógiai témájú projekteket, programokat, képzéseket, így az Antigoné-projekt hazai megvalósítását is koordináló InSite Drama egyik alapítója. – A drámapedagógia nem egy terápiás módszer, mint a pszichodráma, itt nem az a dolgunk, hogy meggyógyítsunk valakit, hanem az, hogy játékos módon, komoly kérdésekről, tartalmakról közös gondolkodásra késztessünk egy közösséget akár osztályközösségről, akár például egy óvoda tantestületéről van szó.”

A projektben több pedagógus is részt vett már, köztük Boros Viktória, Tollár Ivett és Gomboczné Erdei Mónika. Talán a drámapedagógia közoktatásban betöltött szerepéről is árulkodik az, hogy a három pedagógus közül ketten alternatív iskolában tanítanak, egyikük pedig egyházi iskolában. Bár lenne igény hasonló foglalkozásokra, a rendszerből kieső pedagógusok számának növekedése, a rengeteg adminisztráció, a tanterv sűrűsége, a leterheltség éppen az ilyen tevékenységeket, köztük a drámaórákat szorítja ki az iskolai életből, annak ellenére, hogy még a Nemzet Alaptantervben is két évfolyamnál szerepel dráma- és színházismeret. Ádám szerint így viszont pont a normális együttéléshez szükséges emberi problémák megvitatása marad ki az iskolai életből.

Fotó: Darab Zsuzsa

A pedagógusok úgy gondolják, a drámaórák lehetőséget adnak olyan dolgok kimondására, amelyekről közvetlenül nem beszélnének egy tanárnak, és a játék során olyan szerepeket is kipróbálhatnak, amelyek távol állnak tőlük. Boros Viktória, aki sok évig dolgozott a NANE-telefonos önkénteseként, nőjogi aktivistaként, és emberi jogi tréningekkel, képzésekkel, szexeduációval is foglalkozik, úgy gondolja, drámaóra nélkül, egy sima beszélgetés során nem tudtak volna a gyerekek ennyire mélyen bevonódni a felvetett témákba. „A drámaóra érzéseket, átélést teremtett bennük, és a gyerekeket annyira megérintette, hogy utána nagyon motiváltak lettek a témák megbeszélésében. Nagyon érdekelte őket, hogy mit jelent a test szexualizálása, mi az a férfiuralom, hogyan épülnek be ezek a jelenségek a nyelvünkbe, a mindennapjainkba” – mondja a pedagógus.

És persze a játék sem utolsó szempont. „Az elmúlt időszak után a gyerekek egyszerűen ki vannak éhezve a játékra, a kapcsolódásra, a kommunikációra, az önkifejezésre, hogy megoszthassák azt a rengeteg érzést és gondolatot, amit az elmúlt három év generált bennünk – mondja Gomboczné Erdei Mónika. – Az erőszak témájával nagyon sokszor találkoznak manapság, a nemi alapú erőszak témájával pedig általában is. Statisztikák is beszámolnak arról, hogy 15-18 éves kor között a lányok döntő többsége találkozik valamilyen típusú nemi alapú erőszakkal otthon, a kortárscsoportban vagy akár az utcán. Ezért is nagyon örülök, hogy ezekre a témakörökre fel lehet építeni egy folyamatot, egy drámaóra-sorozatot.”

„Nehezen ismerik fel, hogy történt-e bántalmazás”

Tollár Ivett szerint korosztálytól függően egészen különböző a gyerekek tájékozottsága a bántalmazás témájában. „Voltak, akik már olvastak, hallottak, tapasztaltak is ilyesmit, de volt olyan is, akinek kérdés volt, hogy ha az edző megüt, az vajon bántalmazás-e. Számomra az is feltűnő volt, hogy 

A szakközépiskolai csoportban mindenki egyetértett azzal, hogy a szexuális aktusba a nők akkor is belemennek, ha nem szeretnék, és a diákok véleménye egy kicsit sem változott az óra végére. Náluk azt éreztem, hogy még mindig erősíteni kell, hogy a nőknek is lehet nemet mondaniuk, és nagyon fontos a beleegyezés.”

Fotó: Darab Zsuzsa

Gomboczné Erdei Mónika számára a drámaórák nagy tanulsága, hogy a percepció és az ingerküszöb nagyon magasan van a diákoknál. „Úgy éreztem, hogy a gyerekek nehezen képzelik el, hogy olyan dolgok ellen is tenni tudnak, amit nem gondolnak helyesnek. Ők inkább nyelnek, tűrnek, ha zavarja őket valami, mert az »adott«. Az egyik óra például azt a kérdést feszegette, hogy magánügy-e a bántalmazás vagy sem, és az egyik résztvevő úgy gondolta, inkább kordonozzuk körbe a bántalmazást megjelenítő szobrot, és védjük meg. Ez nagyon áthallásos volt” – véli Mónika hozzátéve, hogy tapasztalata alapján az is sokszor kérdés, a gyerekek felismerik-e, hogy bántalmazás történt, és ha mégis, megnyílnak-e aztán szülőnek, tanárnak, vagy a helyzet inkább belesimul a normalitásba.

Segít tudatosabbá válni

Ádám szerint az ilyen tanulságok is azt mutatják, hogy a társadalmi problémák nagyon összefüggnek. „A drámapedagógia holisztikus szemlélettel az embert és a körülötte lévő világot veszi alapul, ahol minden összefügg mindennel. A nők elleni erőszak témájában is összekapcsolódik a társadalmi berendezkedés kérdésével, például egy olyan  hétköznapi helyzetben, amikor én a feleségemmel beszélek. Ezek nem független dolgok egymástól. A számtalan különböző óraterv sokféle szempontból vizsgálja azt az alapállítást, hogy a férfi uralta társadalom, amiben élünk, hogyan tartja fenn a nők kiszolgáltatott helyzetét. A drámaórákon megnézzük, mit lehet ezzel kezdeni, hogy lehet ehhez viszonyulni. A kamaszoknál most alakulnak ki azok a mintázatok, amelyek aztán megmaradhatnak a felnőtt kapcsolataik során. A drámaórák lehetőséget adnak arra, hogy már ebben az életkorban reflektáljanak ezekre a témákra, és ne tegyék a sajátjukévá ezeket az előítéleteket. A foglalkozások nem fognak senkit megmenteni, de segítenek észrevenni az agressziót, a kontrollálást a kapcsolataikban.”

Fotó: Darab Zsuzsa

Mindez persze lassú folyamat a pedagógusok szerint. „Az egyik osztályban a legmenőbb fiú leverte az üdítőjét, és egy kislány azonnal felugrott, hogy feltörölje. Eszébe sem jutott, hogy lehetne másképp is, ahogy a fiú sem gondolt erre. Az egész innen indul, és az ilyen berögzült minták megváltoztatása sziszifuszi munka, hiszen a tankönyvekben, irodalmi művekben is szerepelnek szexista állítások. Ezekre a helyzetekre, konfliktusokra nagyon fontos folyamatosan reagálni és kimondani, hogy állj, elég volt. A gyerekek sokszor csak úsznak az árral, csak azt látják, mi a menő, de a drámaórák lehetőséget adnak arra, hogy elgondolkodjanak. Ez egyben az identitáskeresésük része is” – véli Viktória.

A nemi alapú erőszakra végleges, villámmegoldás nincs, de sok olyan módszeregyüttes létezik, amely egy intézményi kerettel együtt tud foglalkozni az iskolai zaklatás, bullying témájával. Ádám szerint ennek fontos része a beszélgetés, vagy akár a dráma, de amennyiben intézményi szinten visszatérő minta az, hogy visszaélnek a hatalmukkal az emberek, akkor nem elegendő a drámaóra. „Szeretném azt a látszatot elkerülni, hogy a drámapedagógia gyógyír lenne minden baj ellen. Egy drámaóra arra ad teret, hogy lehessen gondolkodni, beszélgetni, véleményt alkotni. Ha már 45 percet sikerül beszélgetnünk vagy játszanunk, gondolkodnunk, az is több, mint a semmi” – emeli ki a drámapedagógus.

Fotó: Darab Zsuzsa

„Ha pedig nem is katartikus a megélés, bekerül egy szálka a köröm alá vagy egy homok a kagylóba, ami lassú munkát fog végezni – mondja Mónika.