Telnek a napok, de a közönség lelkesedése nem csökken. Egy hét alatt megsokszorozódott az Átrium színház megsegítésére gyűjtött összeg: több 3500 adományozó összesen 61 millió forintot adott össze, míg Budapest Főváros Önkormányzata 15 millió forinttal támogatja a színházat – írta meg a 24.hu.
Ezzel összesen 76 046 727 millió forint jött össze, amely a színház jövő évi működéséhez szükséges forrás 38 százaléka.
Az Átrium egy Facebook-posztban számolt be részletesen arról, hogy a július 7-i támogatói napon – amelyhez negyven helyszín csatlakozott – pontosan mennyit sikerült az egyes helyeknek összegyűjtenie. A számokat mellékelő posztban egyúttal utaltak arra a névtelen szerző által írt cikkre is, amelyben „ellenőrizhetetlen mikroadományoknak” nevezték a pénzügyi felajánlásokat:
Amúgy nyugodtan jöhet ellenőrizni az »ellenőrizhetetlen mikroadományokat« az állam, ha már a kisrigó feldobta a komoly, géppel írt névtelen feljelentést. Minden a nyilvánosság előtt zajlik, arra fogjuk használni a pénzt, amire adtátok. Hogy legyen ez a színház. Addig lesz, amíg lehet. Köszönjük!
Mint ismert, a budapesti színház az állami támogatások megvonásával került nehéz helyzetbe. Június végén jelentették be, hogy az anyagi csőd szélén állnak, és csupán hetekre lehetnek a bezárástól. Az Átrium megsegítésére egy hét alatt 17 milliót adtak össze a kultúra és a színház pártolói, amely egy hét alatt a sokszorosára nőtt. Pénzügyi helyzetük még így sem biztos, ennek ellenére bizakodóak: bár még nincs meg rá a teljes fedezet, már meghirdették a következő, tizedik évadot.
Múlt héten Bősz Anett humán területekért felelős főpolgármester-helyettes a Klubrádió Megbeszéljük című műsorában jelezte, hogy a főváros keresi a megoldást arra, hogy a kialakult helyzetben ne csak az Átrium, hanem a Centrál Színház és Pintér Béla társulata is segítséghez jusson. A tervezett mentőcsomagnak a politikus elmondása szerint „két lába lenne”. Részben fővárosi forrásokra, részben pedig magánadományokra épülne.