Derült ki egy a Népszavához is eljutott, a tankerületi igazgatóknak és gazdasági vezetőknek kiküldött levélből. A levél kitért arra is, hogy az iskoláknak ellenőrzött, működőképes kéménnyel kell rendelkezniük, illetve hogy “a fűtésre alkalmas lehet a cserépkályha is”.
A lap szerint a tankerületi vezetőktől azt kérték, hogy a feladatot kezeljék szigorúan bizalmasan.
A Népszava érdeklődött a Belügyminisztériumnál és az állami iskolafenntartó Klebelsberg Központnál (KK). A KK nem cáfolta, hogy a tankerületek valóban kaptak ilyen levelet, arra a kérdésükre pedig, hogy a fatüzelésre történő átállás felmérésre egyben azt jelenti-e, hogy a tankerületi központok nem tudnák kigazdálkodni a megemelkedett rezsiköltségeket, azt írták:
a tankerületi köznevelési intézmények már korábban közbeszerzés során beszerezték a gázt és az elektromos áramot, ezért szerződéseik lejártáig a szerződésekben szereplő árakon kapják mindkettőt.
Mint ahogy azt mi is megírtuk, az áram ára elviselhető mértékben – legalábbis a korábban bejelentetthez képest – növekszik, de a gázszámla megérkezésekor sokan fognak szívroham-közeli állapotot átélni azok közül, akik az átlag fölött fogyasztanak. Ebben a cikkünkben kiszámoltuk, mennyi lesz a számlán az átlagfogyasztást túllépőknek.