Nem jár automatikusan a nagycsaládosoknak a rezsicsökkentés által számukra biztosított további gázárkedvezmény, azt a kormányhivatalokban kell igényelni – mondta Németh Szilárd rezsibiztos. A rezsicsökkentés fenntartásáért felelős kormánybiztos emlékeztetett arra, hogy az átlagfogyasztás mértékéig minden magyar háztartásban, magyar családnál fennmarad a rezsicsökkentés. A gáz esetében az átlagfogyasztás 1729 köbméter évente, az áramnál 2523 kilowattóra évente. Szavai szerint eddig a rezsicsökkentett határig az átlag fogyasztásúak 2 millió 175 ezer forintot tudnak megspórolni.
A politikus a közmédiának nyilatkozva azt mondta, hogy a nagycsaládos gázfogyasztási kedvezményt három- és az annál több gyermekes családok vehetik igénybe. Ismertetése szerint a 3 gyerekesek esetében az éves 1729 köbméteren túl további 600, 4 gyermekesektől felefelé pedig minden gyermek után még 300 köbméterrel nő a kedvezményes sávhatár. Tehát a nagycsaládos kedvezményes sávhatárig köbméterenként 102 forintot kell fizetniük, az állításuk szerinti piaci ár, 1020 forint tizedét. Példaként említette, hogy egy háromgyermekes család a nagycsaládos kedvezménnyel további 550 ezer forintot, a négy gyermeket nevelők plusz 875 ezer forintot, az ötgyermekesek pedig további 1 millió 100 ezer forintot tudnak megtakarítani.
A kormánybiztos hangsúlyozta, hogy a nagycsaládosoknak eddig is jártak kedvezmények, azonban ezeket nagyon kevesen vették igénybe, hiszen korlátlan volt a rezsicsökkentés mindenki számára. Tájékoztatása szerint a 300 ezer magyar nagycsaládosból eddig 26 ezer család igényelte ezt a kedvezményt. Kiemelte, hogy
a nagycsaládosoknak járó kedvezményt a kormányhivatalokban, kormányablakokban kell igényelni, ahol megtalálhatóak az igénylőlapok.
Az igénylőknek magukkal kell vinniük a legutolsó gázszámlájukat és a szolgáltatási szerződésüket, a kedvezményt csak az a szülő veheti igénybe, akinek a nevére szól a gázszámla.