Minden más szabály figyelembe vétele mellett kiemelten fontos, hogy gyermeket soha ne engedjünk egyedül a vízbe, vagy a part közelébe. Nagyobb, önállóbb gyermekeknél is nagyon fontos, hogy mindig legyenek szem előtt! – hangsúlyozta az nlc-nek Illés Zoltán, a Vízimentők Magyarországi Szakszolgálata és Önkéntes Tűzoltó Egyesület. A szervezetet azután kerestük meg, hogy a hétvégén sajnos újabb tragédia történt a Balatonnál. Ezúttal egy két és fél éves cseh kislány fulladt bele a tóba. A gyermek családjával nyaralt a badacsonylábdihegyi kempingben és a kemping strandjánál fürdőzött szüleivel, amikor lecsúszott egy gumimatracról és elmerült. A rendőrség közleménye szerint az anyuka volt a vízben egy gumimatraccal és a kislánnyal, de nem számoltak a hirtelen széllökésekkel. A kislányra másfél óra múlva találtak rá, már nem lehetett megmenteni.
A történtek nyomán rengeteg olvasónk fejtette ki közösségi oldalunkon döbbenetét, együttérzését, vagy éppen felháborodását amiatt, hogy előfordulhatott a baleset, a vízimentők szerint azonban a vízparton sajnos egyáltalán nem ritka, hogy olyan helyzeteket látnak, amiből könnyen lehet hatalmas baj. Idén már többtucatnyian lelték halálukat a vízben, az áldozatok között felnőtt és gyermek is van.
Illés Zoltán hangsúlyozta, ha a család vízpartra megy,
minden esetben tisztázni kell a gyermekkel a szabályokat, megbeszélni előre mindent és azt következetesen betartani és betartatni vele. Ha egy gyermek „eltűnik” a vízparton, felmerülhet, hogy a vízbe ment és ezzel együtt az is, hogy a vízben bajba került. Nem kívánom senkinek ezt az érzést, ezért azt javaslom és kérem, legyen mindenki körültekintő és gondolkodjon előre.
A szakember szerint alapvető, hogy ha strandolni, fürödni szeretnénk, azt érdemes egy strandon tenni. Olyan strandot kell választani, ahol biztosan van vízimentő, de fontos tisztáznunk:
A vízimentő jelenléte nem garancia arra, hogy nem történhet baj és semmiképpen sem pótolja a szülői felügyeletet!
Ha gyermekkel érkezünk strandolni, keressük meg a vízimentő helyét. Nem tartózkodik mindig ott, de biztos, hogy a parton van egy „bázis”, ahová mindig visszatér. Mutassuk meg a gyermeknek, kit és hol kell keresni és tisztázzuk vele, hogy ha nem látja maga körül valamelyik felnőtt hozzátartozóját, menjen és keresse meg a vízimentőt, szóljon neki, hogy elvesztette a szüleit. Ha a gyermek életkoránál fogva önállóbb már, akkor is tisztázzuk vele hova mehet, hova nem!
Kérdésünkre, hogy mennyire jellemző, hogy a víz közelében, vízben nem figyelnek eléggé a gyerekekre a szülők, a szakember azt mondta, hogy sajnos ez nagyon gyakori. A vízimentő szerint
szinte minden pillanatban látni olyat a parton, ami veszélyes lehet. Sok a felügyelet nélkül fürdő gyermek és jellemző az is, hogy sok szülő hiszi, hogy a gyermeke jól úszik, miközben messziről is látszik, a gyermek tudása nagyon messze van attól, ami biztonságosnak mondható.
Hozzátette, hogy az biztos, ha a vízben baj van, a leggyorsabban a gyermekkel vízben tartózkodó szülő tud segíteni. Éppen ezért, ijesztő azt látni, hogy gyakran a parton állva keresik a vízben játszó gyermeket a szülők, mert éppen szem elől tévesztették őket. Ilyenkor hosszú percek telhetnek el, mire a szülő felfogja, hogy baj lehet. Hozzátette:
Szerencsére az esetek többségében nincs baj, de ez nem jelenti azt, hogy ez rendben van így!
A hétvégi balesettel kapcsolatban valódi kommentháború indult el azzal kapcsolatban a közösségi médiában, hogy milyen védőfelszerelés a leghatékonyabb abban az esetben, ha a szülők beviszik a gyerekeket a vízben.
Illés Zoltán leszögezte,
a felfújható eszközök csak látszólagos biztonságot nyújtanak! Nem alkalmasak az életmentésre.
A szakember szerint nyilvánvaló, ha egy gyermeknek ilyen eszközre van szüksége, az nagyon messze van attól, hogy biztonságosan ússzon, tehát nem is lehet kérdéses, hogy ilyen eszközökkel sem mehetnek egyedül a gyermekek a vízbe. Illés hozzátette, hogy a karúszó ugyan segíti a gyermeknek a felszínen maradásban, ad némi biztonságérzetet, de az nagyon kevés ahhoz, hogy a gyermek egyedül fürödjön. A mentőmellény pedig – noha minden olyan tevékenységhez érdemes felvenni, mely során megtörténhet, hogy mély vízbe megyünk, illetve akkor is, ha előfordulhat, hogy hirtelen, váratlanul a vízbe esünk – játék közben nagyon megnehezíti a mozgást.
Pécsi Andrea úszóiskola tulajdonos a BudaPestkörnyeke.hu-nak egy korábbi balesettel kapcsolatban nemrég arról beszélt, hogy az úszni nem tudó gyereket nagyon nehéz kimenteni a vízből. Mivel pici a tüdőkapacitásuk, ezért ha légzőszervük 70-80 százaléka megtelik vízzel, szinte biztos, hogy már nem tudják megmenteni.
Az úszóoktató szerint
sem a karúszó, sem az úszógumi nem jelent védelmet egy gyermeknek, ha bajba kerül. Kizárólag a mentőmellényben tanácsos a kigyerekeket vízbe engedni.
Pécsi Andrea rámutatott arra is, hogy egy kisgyermeket hiába hordanak a szülők babaúszásra, nem lehet őket ilyen pici korban megtanítani úszni.
Nem lehet őket nagyon korán tanítani. A legideálisabb 4-6 éves kor között elkezdeni. Hiába jár valaki kisebb korban úszni, 6-7 évesen ugyanazon a szinten lesz, amelyen az a gyerek, aki 4-5 évesen kezdte.
A szombati tragédiától függetlenül egyébként Illés Zoltán az idei strandszezonnal kapcsolatos, nem éppen pozitív tapasztalatait is megosztotta szerkesztőségünkkel. A vízimentő szerint egy-egy adott strandon kollégái naponta akár több száz olyan viselkedési formának is a tanúi voltak, amiből könnyen lehetett volna baj.
Hangsúlyozta, hogy a vízimentők elsődleges feladat a megelőzés, „figyelnek és ha kell, figyelmeztetnek”, de sajnos sokan a mai napig nem értik meg, hogy, „ha kollégáink valamit kérnek, azt csakis azért kérik, mert az adott helyzetet veszélyesnek ítélik”. Illés Zoltán szerint a tragédiák megelőzése érdekében
nagyon fontos lenne, hogy a strandolók megfogadnák a tanácsainkat, mert ha bármi miatt szól a vízimentő, azt csakis azért teszi, hogy ne történjen baj.