nlc.hu
Aktuális

Borkai Zsolt

Borkai Zsolt úgy érzi, megaláztatáson ment keresztül a szexvideó miatt

Borkai Zsolt azután nyilatkozott így, hogy a bíróság pénzbüntetést szabott ki az egyik prostituáltra, akivel együtt jachtozott.

„Nem kárpótol engem az, hogy mit és mennyit fognak kapni. Nem vagyok büszke arra, amit tettem, de ez egy magánéleti dolog, ami csak a családomra és rám tartozott, senki másra” – nyilatkozta Borkai Zsolt, Győr szexbotrányába belebukott korábbi fideszes polgármestere a Blikknek.

Borkait azután kereste meg a lap, hogy a Győri Járásbíróság másfél millió forintos pénzbüntetéssel sújtotta annak az ikerpárnak az egyik tagját, amelyik együtt jachtozott az Adrián a volt politikussal. Az ítélet szerint ő készítette az ottani szexpartiról később nyilvánosságra került videókat. Ahogy három éve mi is beszámoltunk róla, két prostituáltat is előállított a rendőrség a Borkai Zsolt szexvideós ügyével kapcsolatban.  A két prostituált állítólag politikus és üzletember kuncsaftokat is kiszolgált, és zsarolással is próbálkoztak, de azt egyelőre nem tudni, kit zsarolhattak meg.

Borkai a lapnak úgy folytatta: 

egy ítélet nem fogja semmivé tenni azt a megaláztatást, amit vele tettek.

„Ezek pitiáner bűnözök, akik pénzt akartak szerezni, és megtalálták a politikai embereket, akik ebből ügyet tudtak csinálni. Nem érintettek az ügyben viszont azok, akik igazából ezt az aljasságot elkövették ellenem” – jelentette ki, majd hozzáátette: Félreértés ne essék, nem sajnálom őket, de nem is fogok pezsgőt bontani a feleségemmel, ha elítélik őket.”

Azt is mondta a lapnak Borkai, hogy a bíróság tájékoztatta az előkészítő ülés időpontjáról, de nem érdekli különösebben az ügy. Állítása szerint a botrány kirobbanása óta eltelt három évben már túltette magát lelkileg a történteken.

(hvg.hu)

borkai zsolt a fejét fogja

Borkai Zsolt megválasztott, de a posztjáról november 8-án délutáni határidővel lemondó polgármester a Győri Közgyűlés alakuló ülésén a városháza dísztermében 2019. november 7-én (Fotó: MTI/Krizsán Csaba)

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top