Aktuális

Két prostituáltat is előállított a rendőrség Borkai-ügyben

A Magyar Nemzet információi szerint az örömlányok zsarolással is próbálkoztak.

Két prostituáltat is előállított a rendőrség a Borkai Zsolt szexvideós ügyével kapcsolatban – értesült a Magyar Nemzet.

A lap úgy tudja, az örömlányokat a budapesti Marina Part Lakóparkból vitték el, őrizetbe vették őket, és kezdeményezik a letartóztatásukat. A két prostituált állítólag politikus és üzletember kuncsaftokat is kiszolgált, és zsarolással is próbálkoztak, de azt egyelőre nem tudni, kit zsarolhattak meg.

A Magyar Nemzet azt is írja, hogy a luxusjachton szolgáltatást nyújtó két magyar és három horvát nő, valamint a hajó üzemeltetőjének a szerepét a horvát hatóságok is vizsgálják, Horvátországban ugyanis büntetendő a prostitúció.

A Nemzeti Sport információi nyomán tegnap megírtuk, hogy a több embert, köztük egy volt válogatott labdarúgót is előállított a rendőrség zsarolás miatt. A lap szerint P. József hónapokkal ezelőtt kereste meg Borkait a kompromittáló felvételekkel, amelyeket ellenszolgáltatás fejében lett volna hajlandó átadni.

(Kiemelt kép: iStockphoto)

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top