Baltával támadt iskolatársaira egy tinédzser csütörtökön reggel egy szakközépiskolában, a szlovákiai Novákyban – írja a Parameter.sk, a noviny.sk információira hivatkozva.
A kamasz először rohagálni kezdett a baltával, majd egy lány, illetve – meg nem erősített információk szerint – egy fiú iskolatársát is megsebesítette. Ezt követően menekülőre fogta, ám nem jutott messzire, ugyanis a kiérkező rendőrök kutyákkal eredtek a nyomába és nagyjából 500 méterre az iskolától, egy mezőn el is kapták. A további veszély ezzel elhárult.
![Balta](https://nlc.hu/uploads/2022/11/gettyimages-182149892-800x450.jpg)
A kép illusztráció! (Forrás: Getty Images)
A rendőrség megerősítette, hogy a támadás valóban megtörtént. Tudható továbbá, hogy a megtámadott diáklány a homlokán sérült meg, ám szerencsére nem súlyosan.
Az ügyben több személy ellen elkövetett, előre eltervezett gyilkossági kísérlet gyanúja merült fel, ezért azt a Nemzeti Bűnüldözési Ügynökség (NAKA) vette át.