nlc.hu
Aktuális
A diákok szolidaritásból blokkolni fogják a Blaha Lujza teret

A Blaha Lujza tér blokkolására készülnek a diákok

Az akció csütörtök reggel fog elkezdődni.

Közel 100 iskolában tartanak ülősztrájkot a diákok a december 8-ára meghirdetett országos tanársztrájk alatt, és aznap reggel blokkolni fogják a Blaha Lujza teret. Erről Mihalics Lili, az Egységes Diákfront (EDF) egyik tagja beszélt a Belügyminisztérium előtt tartott szerdai sajtótájékoztatón – számolt be a Telex.  A diákok terv szerint reggel 7 órától blokkolnák ülősztrájkkal a Blaha Lujza teret, pénteken 17:30-kor pedig a Flórián térről az MTVA-hoz vonulnak majd.

December elejei diáktüntetés.

(Fotó: Facebook / Egységes Diákfront)

Ming ismert, a diákok már egy hete virrasztanak Pintér Sándor belügyminiszter hivatalánál, miután nemrég három iskolából, összesen nyolc tanárt kirúgtak az állásából. A sajtótájékoztatóval egyidőben körülbelül 20 diák táborozott a Széchenyi téren felállított sátrakban. Mihalics Lili elmondása szerint egy olyan ügyért virrasztanak, amiben mindannyian hisznek. Az időjárástól függ, meddig tart majd a virrasztás, de a tanulók elszántak.

Mihalics Lili így fogalmazott:

Nagyon hosszú út lesz, amíg elérjük azt a célt, hogy Magyarországon diákközpontú oktatás legyen.

Az újabb 8 pedagógus kirúgását a Belügyminisztérium egyébként azzal indokolta, hogy a polgári engedetlenségben való részvétel sérti a diákok tanuláshoz való jogát. Az EDF szerint ugyanakkor éppen a nyolc tanáruk kirúgásával sértik meg a jogaikat.

Mint ismert, a diákok egy hónapja ultimátumot adtak a köztévének: ebben az szerepelt, hogy ők is meg akarnak szólalni az elmúlt időszak sorozatos kiállásairól, ha ezt a kérésüket nem teljesítik, utcára vonulnak. A Telex jelezte, mivel választ azóta se kaptak, az érintettek pénteken az MTVA elé vonulnak.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top