nlc.hu
Aktuális
Rácsaptak a fenekére, 40 milliós kártérítést kapott

Több mint 40 milliós kártérítést kapott a nő, akinek a főnöke a munkahelyén a fenekére csapott

Az eset egy meeting közepén történt, szemtanúja volt egy másik menedzser is, a munkahely eleinte mégis arra próbálta fogni a történeteket, hogy a nő szerintük provokatívan öltözködött és viselkedett.

Észak Írországban egy vállalati meetingen 2021-ben egy nőnek azt mondta a menedzsere, hogy álljon fel és forduljon körbe, majd amikor ez megtörtént, a férfi még a fenekére is rácsapott. Az esetnek szemtanúja volt egy másik menedzser is a teremben. Az eset végül egy munkahelyi szexuális zaklatási perhez vezetett, ami nemcsak a történtek fényében nem csoda, hanem azért is érthető, mert a teremben tartózkodó férfiak egyszerűen viccnek fogták fel, ráadásul a meetingre később érkező kollégáknak az elkövető még el is dicsekedett azzal, hogy mi történt, és azzal magyarázta, hogy

Sajnálom, de muszáj volt

– idézi a LadBible.

Az üggyel foglalkozó bizottság nem hozta nyilvánosságra az érintettek nevét, sőt az őket foglalkoztató céget sem leplezte le, de azt megállapították, hogy az eset jól mutatja, hogy Észak-Írországban a nőknek milyen zaklatásokat és megaláztatásokat kell átélniük a munkahelyükön mind a mai napig.

Fenékre csapás

Sok nőnek kell hasonló mozdulatokat elviselnie a munkahelyén (Fotó: Getty Images)

Az eset után a nő annyira megalázva érezte magát, hogy egy ideig a párjának és az édesanyjának sem mert beszélni róla. Amikor végül beavatta őket, azt a tanácsot kapta, hogy forduljon a HR osztályhoz, valamint a férfi feletteséhez. Elmondta a foglalkoztatóinak, hogy addig nem megy be a munkahelyére, amíg nem tisztázzák az ügyet. A férfi főnöke egy kávéra invitálta őt egy közeli kávézóba, ahová vele tartott volna a zaklató menedzser is, de ezt az ajánlatot azonnal visszautasította, mert nem gondolta, hogy ily módon kellene tisztázniuk az ügyet. Végül az érintett menedzser felmondott, de ezzel az ügy a nő számára nem érhetett véget, mert nehezen viselte, hogy a panaszaira több mint tíz napon át nem reagált a cég, ráadásul próbálták rossz hírét kelteni azzal, hogy szerintük provokatívan viselkedett és öltözködött a történtek napján. Miután teljesen hitét vesztette a munkahelyében, a kártérítésben látta az egyetlen megoldást ahhoz, hogy az ügy rendezésre kerüljön. Ez végül meg is történt: 90 000 angol fontnyi kártérítést ítélt meg neki a bíróság.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top