nlc.hu
Aktuális
Autósüldözés Budapesten

Közzétették a budapesti autósüldözés videóját

Nem tartotta be a közlekedési szabályokat, nem állt meg a rendőri jelzésre – bilincsben végezte.

Saját honlapján tette közzé a rendőrség azt a rövid autósüldözést, amelyet kedd este folytattak, miután a IX. kerületben egy autóst akartak megállítani, aki a buszsávot használta jogtalanul. Az autós figyelmen kívül hagyva a megállásra felszólítást, a járőrautó fényjelzését és a szirénát, tovább haladt a buszsávban a Szabadkai út felől a Rákóczi-híd irányában, közben áthajtott több tilos jelzésen és figyelmen kívül hagyott több behajtani tilos táblát, illetve záróvonalat.

Fokozott közúti ellenõrzés az egyik helyszínen Berettyóújfaluban a Népliget utcában 2021. március 9-én

Képünk illusztráció (Fotó: MTI/Czeglédi Zsolt)

Mentek utána a rendőrök és persze rádión irányították egymást, így szorult a hurok a menekülő autós körül. Alig öt perc után a Mester utcánál kattant a bilincs a sofőr kezén, akiről kiderült, hogy 18 éves és nincs is jogosítványa. Viszont mellett ült egy 11 éves kisfiú is.

Vele szemben engedély nélküli vezetés és záróvonal átlépése miatt szabálysértési eljárás indult, a fedélzeti kamera által rögzített hat tilos jelzésen áthaladás és három kötelező haladási irány megszegése miatt pedig összesen 410 ezer forint közigazgatási bírságot szabtak ki rá. Mivel a kocsiban utazott a 11 éves fiú is, a hatóság vizsgálja a kiskorú veszélyeztetése bűntett megvalósulását is.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top