nlc.hu
Aktuális

Árpa Attila még keresi a szerelmet

Árpa Attila: „Abban hiszek, hogy a nagy ő valahol vár rám, a műsort is ezért vállaltam el”

A sok utazás alatt viszont nem tud ismerkedni.

Heteken át követhették nyomon a nézők, ahogy 19 hölgy verseng Árpa Attila kegyeiért A Nagy Ő című műsorban. Az 51 éves színész, rendező nem találta meg a szerelmet a műsorban, és a rengeteg elfoglaltsága miatt, azóta sem. Mint pár napja bejelentette, jelenleg Indiában forgat, A Nagy Ő után pedig az Egyesült Államokba utazott. 

Árpa Attila

Fotó: Olajos Piroska

Attila a Borsnak elmondta, színészként rengeteg arcát láthatták már a nézők, és legutóbb is valami újat szeretett volna mutatni.

Igyekeztem bemutatni azt, hogy a felgyorsult világ ellenére lehet a mai napig is stílusosan, romantikusan, érzékien ismerkedni hölgyekkel. A metoo korában egy ilyen műsort indítani elég bátor dolog. Negatív visszhanggal indult, de mára szerintem már nagyon sokan látják, hogy ez egyáltalán nem a jelenlegi mozgalmak és egyenlőségkövetelésnek ellen ment, hanem talán még segítette is azokat. Nemcsak a női és férfi egyenlőségről beszélek, hanem arról is, hogy igyekeztem a műsoron belül az összes hölggyel szinte ugyanúgy bánni – magyarázta, majd kitért a szerelmi életére is. – Ha most lépne be a nagy szerelem az életembe, nem venném észre. Lehet, hogy már meg is érkezett, csak nem tudok róla. Repülőutakon sem ismerkedem, viszonylag antiszociális vagyok. Felveszem a maszkomat, a baseball sapkámat és felcsapom a laptopomat. Abban hiszek, hogy a nagy ő valahol vár rám, a műsort is ezért vállaltam el. Vagyunk 8 milliárdan a földön, de nem biztos, hogy ebben az életben még fogok találkozni vele, de az is lehet, hogy találkoztam vele, csak elengedtem. Sokszor azt érzem nőkön, akik mégis csak megkísérlik az ismerkedést, mintha egyfajta trófeaként tekintenének rám. Ez fordítva szokott lenni, régen én gyűjtöttem a trófeákat. A karma igazi szemétláda!

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top