nlc.hu
Aktuális
Veszélybe került Pécs tömegközlekedése

Leállhat a tömegközlekedés Pécsett, annyira kevés a sofőr

Járatkiesés akadályozza a zavartalan pécsi tömegközlekedést, amit az emberhiány és a sok túlóra idézett elő.
Pécsi városkép

Pécsett naponta körülbelül 1800 buszjáratnak kellene közlekednie, egy százalékuk azonban kimarad. Olyan kevesen vannak a sofőrök, hogy még túlórával sem tudják pótolni a hiányzó munkaerőt. A Tükebusz vezérigazgatója azt mondta, hogy 20 sofőrt azonnali kezdéssel fel tudnának venni a vállalathoz.

Raposa Gábor szakszervezeti képviselő az ATV-nek arról számolt be, hogy egy baleset, útjavítás vagy a csúcsforgalom további fennakadásokat okozhat. Úgy véli, ha több tartaléksofőr lenne kiképezve, vagy szellősebbek lennének a menetrendek, a közlekedési problémák is áthidalhatók lennének.

A kisebbségben levő fideszes frakció vezetője azt mondta, hogy a bérek miatt sokan távoztak a cégtől, ezért elsőként ezt kellene rendezni. Úgy gondolja, hiába lesznek új, elektromos buszok, ha nincs, aki vezethetné azokat.

Márpedig ha így folytatódik, összeomolhat a pécsi tömegközlekedés, ennek jelei már hosszú ideje láthatók. „A jelenlegi menetrend tarthatatlan és a bal oldali városvezetés semmilyen érdemi választ nem ad arra, hogy milyen kiutat képzel el ebből a helyzetből” – mondta Csizmadia Péter, a Fidesz pécsi frakcióvezetője. A szakszervezet 20 százalékos fizetésemelést kért a sofőröknek, a vállalat azonban 15 százalékot tart megvalósíthatónak.

Bánkuti István, a Tükebusz Zrt. vezetője is elismerte, hogy sofőrhiánnyal küzdenek, de szerinte még mindig a tűréshatáron belüli a kieső járatok száma. „Nagyon pengeélen vagyunk, ami azt jelenti, hogyha hirtelen reggel 10-15 sofőr beteget jelent, legyen az Covid, influenza, bármi, akkor nehézségeink vannak a tökéletes kiállással. Valamennyit csökkent a menetrendünk, minimálisat, inkább átszervezéseink voltak” – tette hozzá a vezérigazgató.