Egy költségvetésről szóló javaslathoz benyújtott módosító indítvány elfogadása után, március 6-tól 10-10-10 százalékkal emelkedik a taxizás ára Budapesten. Az alapdíj a jövőben 1100 forint, a viteldíj kilométerenként 440 forint, a percdíj pedig 110 forint lesz. Ezt hatósági középárnak tekintik, amelytől 10 százalékkal lefelé és felfelé is eltérhetnek a fuvarozók – írja a Telex.
A mostani áremelkedést az inflációval és az üzemanyag-ársapka eltörlésével indokolták. A Fidesz több időt hagyott volna az egyeztetésre, a többi képviselő közt sem volt teljes egyetértés, végül azonban elfogadták a javaslatot.
Kezdeményezik a bécsi modell bevezetését a taxizásban, azaz lenne egy 10 százalékos mozgás az emelésben, ha erre szükség van – erről a cégek maguk dönthetnének. Emellett létrehoznának egy olyan lehetőséget, hogy amennyiben a maginfláció, az átlagkereset és üzemanyag-árváltozás meghaladja összesen 20 százalékot, akkor tárgyalnának újabb emelésről. Emellett szó volt a BudapestGO-ba beépítésről is, erre biztosítanának a jövőben lehetőséget.
Az üzemanyag hatósági árának megszüntetése nehéz helyzetbe hozta a taxisokat, hiszen egy csapásra 35 százalékkal nőttek a tankolási költségeik. Emiatt fordultak a taxis szervezetek a fővároshoz azért, hogy emelkedjen a budapesti taxis tarifa.