nlc.hu
Aktuális
Több mint 160 óráig várta megmentőit a romok alatt egy férfi

Igazi csoda: több mint 160 órával a földrengés után is találtak még túlélőt Törökországban

Egy orosz, fehérorosz és kirgizisztáni mentőcsapat érdeme a bravúros életmentés a földrengés helyszínén.
Törökországi túlélő

A hivatalos tájékoztatás szerint a férfi kiemelése a romok alól több mint 4 órán át tartott, a munkálatokat sötétben végezték a mentőegységek, miközben attól tartottak, hogy újabb életveszélyes helyzet alakul ki az épületszerkezet esetleges összeomlása miatt.

Mielőtt a sérültet kihúzták volna a romok alól, elsősegélyben részesítették, a kiemelési műveletet követően pedig átadták a helyi mentőknek.
Az orosz rendkívüli helyzetek minisztériuma korábban arról számolt be, hogy a kutatási és mentési munkálatok megkezdése óta Törökországban öt embert, köztük egy gyermeket mentettek ki a romok alól, míg Szíriában három embert, köztük egy gyermeket szabadítottak ki sikeresen a romok alól.

A földrengés halálos áldozatainak száma Törökországban elérte a 29 695-öt, Szíriában 3775 halottról tudni. Vasárnap a magyar mentőcsapat egy része hazaérkezett, a HUNOR mentőalakulat azonban továbbra is kitartóan küzd a helyszínen.

Forrás: MTI/nlc, Fotó: Getty Images

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top