nlc.hu
Aktuális
Kiköltöztették a molesztált kislányt Újpestről

Elküldték a molesztált kislányt az újpesti gyermekotthonból

Testvéreivel másik intézménybe kerülnek.
molesztálás,

El kellett költöznie az újpesti Aranyhíd Gyermekek Átmeneti Otthonából annak az 5 éves kislánynak, akivel kapcsolatban gyermekbántalmazás gyanúja merült fel – értesült a Népszava. A lap úgy tudja, a szexuális abúzust még ma sem igazolja egyetlen vizsgálat sem, de rendszerabúzus egészen biztosan történt.

A gyerek és testvérei – akik szintén másik intézménybe kerülnek – halmozottan hátrányos helyzetű családban élnek. Arra nem kapott választ a lap, hogy miért kell menniük a gyerekeknek.

Mint arról korábban beszámoltunk, a kislány két testévérével került az intézménybe, a kiskorú bátyján kívül többen is molesztálhatták. Az esetre úgy derült fény, hogy a kislány szülei – akik rendszeresen látogathatták és akár ki is vihették a gyermeket – észrevették a gyereken a sérüléseket.

Kiemelt fotó: illusztráció, iStock

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top