nlc.hu
Aktuális
Adóellenőrzésre és busás büntetésre számíthatnak az egykori katások

Előveheti az adóhatóság az ex-katásokat

Nem elég a vállalkozóknak a tavaly nyár végén bevezetett adóreform, most még ellenőrzésektől is tarthatnak, amiknek komoly büntetés lehet a vége.
A KATA mellett tüntetnek a vállalkozók

Ahogy a Menedzserfórum írja, az utóbbi időben az adóhatóság egyre több cégnél indít vizsgálatot visszamenőleg, vagyis még az adónem radikális átalakítását megelőző időszakokra vonatkozóan, különös tekintettel a kisadózókkal folytatott együttműködésekre, illetve az adatszolgáltatási és nyilvántartási kötelezettségek betartására.

Aki nem tesz eleget megfelelően a nyilvántartás vezetési kötelezettségnek, mulasztási bírsággal sújtható. Fontos tudni, hogy a mulasztási bírság elmaradt bejelentésenként, adatszolgáltatásonként is kiszabható, így összege akár a több millió forintot is elérheti.

Még nagyobb a rizikó, ha az adóhatóság az ügylet tartalma alapján bújtatott foglalkoztatást állapít meg: ilyen esetben az adóhiány nemcsak az ellenőrzés alá vont társaságnál, hanem a katás vállalkozónál is megállapítható, ami igen fájdalmas meglepetést okozhat a többségében átalányadózásra áttért ex-katásoknak.

Mint írják, ezért is érdemes időben és megfelelő módon felkészülni egy esetleges ellenőrzésre. A kisadózókkal folytatott együttműködés vizsgálatakor nagy hangsúlyt fektetnek annak kiderítésére, hogy a katás vállalkozó „valódi” vállalkozóként végezte-e tevékenységét, vagy felmerülhet-e a bújtatott foglalkoztatás gyanúja.

Az adóhatóság előtt ezt a gyanút erősíti – és az ellenőrzésre való kiválasztás valószínűségét növeli –, ha az egykori katás vállalkozó a 2022-es átalakítás után alkalmazottként olyan cégnél kezdett dolgozni, amelytől korábban katás bevételének nagy része származott.

Nyitókép: MTI / Balogh Zoltán

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top