nlc.hu
Aktuális
Még 300 évig nem lesz egyenlőség a nemek között

ENSZ-főtitkár: Még 300 évig nem lesz egyenlőség a nemek között

António Guterres szerint egyre távolodunk a nemek közötti egyenlőségtől.
A 2022. december 23-án készült képen Marwa (balra), egy diáklány könyvet olvas a húgával otthonukban Kabulban. Marwa csak néhány hónapra volt attól, hogy családjában ő legyen az első nő, aki egyetemre mehet – ehelyett fájdalmasan nézi majd, ahogy a bátyja nélküle tanul majd

Eltűnőben van a nők jogai terén elért globális előrelépés – figyelmeztetett António Guterres ENSZ-főtitkár New York-ban a március 8-i nemzetközi nőnapot megelőző közgyűlési beszédében.

A Guardian beszámolója szerint a tisztviselő többek között az anyai halálozások emelkedő számát, az oktatásból kiszorított lányok esetét és gyermekházasságokat nevezte meg problémaként. Külön említésre került a tálibok uralta Afganisztán, ahol súlyosan sérülnek a nők és lányok jogai. Guterres nem nevezett meg más konkrét országokat, de hangsúlyozta, hogy „sok helyen a nők szexuális és reproduktív jogai visszaszorulnak, és egyes országokban az iskolába járó lányokat elrablás és bántalmazás fenyegeti”.

A beszédben az is elhangzott, hogy az ENSZ nőjogi szervezete szerint nemek közötti egyenlőség 300 évnyi távolságra van. 

„A nemek közötti egyenlőség egyre távolabb kerül. A jelenlegi pályán maradva legelőször 300 év múlva érhetjük el” – mondta Guterres.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top