nlc.hu
Aktuális

Egy nő eladta a házát, hogy plasztikáztasson

Eladta a házát, hogy a plasztikai műtétekért fizessen, borzasztó lett a végeredmény

Az „instamodell" külső volt a cél.
plasztikai műtét

Egy brit nő eladta a manchesteri házát, hogy Törökországban több testrészre kiterjedő plasztikai műtétet csináltasson, ám a végeredmény korántsem mondható szépnek – számolt be az Independent.

A 36 éves Zara Edgar több ezer fontot költött a „tökéletes” has, a mellek, a fenék és a fogak kialakítására. Azt mondja, a végső cél az volt, hogy jól nézzen ki a bikiniben, de most már megbánta a döntést.

Zara, aki jelenleg a nyugat-indiai Grenada szigetén él, tavaly repült Törökországba férjével, a 39 éves Igel Edgarral. A pár többek között azért adta el angliai otthonát, hogy finanszírozzák a nő műtétjeit. Állításuk szerint egy olyan klinikával kötöttek szerződést, amelyet az Instagramon találtak. A csomagban a szépészeti beavatkozások mellett egy 11 napra szóló szállodai szoba is volt.

Zara első, 6000 fontba (2 millió forintba) kerülő műtétjét az érkezésüket követő napon végezték el, a 4500 fontos fogászati beavatkozást pedig négy nappal később. A pár elmondta, hogy Igel fogászati beavatkozása szintén 4500 fontba került, és további 1000 fontot költöttek élelmiszerre a tartózkodásuk alatt.

Igel is fogimplantátumot és furnérokat kapott, hogy javítson a mosolyán, de elégedetlen az eredménnyel. Zara fogaival és mellével elégedett, de a hasplasztikája komoly fájdalmakat okozott és nem is sikerült túl esztétikusan. (Képek itt)

„Csak fogadd el magad olyannak, amilyen vagy. Bárcsak így tettem volna én is, nagyon megbántam az egészet” – nyilatkozta a nő

„Igel azt mondta, hogy az előbb nagyon jól néztem ki. Bárcsak hittem volna neki. A hasam olyan kemény, mintha fém lenne benne. A férjemnek az implantátumoknak önbizalmat kellett volna adniuk, de most jobban aggódik, mint valaha” – tette hozzá.

A nő arra figyelmezetetett mindenkit, hogy járjon utána, hova megy műtétre.

„Lehet, hogy olcsóbb külföldre menni, mint az Egyesült Királyságba, de sokkal, de sokkal fontosabb, hogy vigyázzatok a testetekre, mint hogy bármit olcsón csináltassatok meg” – magyarázta.

Zara azt mondja, felvette a kapcsolatot a klinikával, akik azt mondták neki, hogy bármikor visszamehetnek, mivel 20 év garanciát vállalnak a beavatkozásokra. A török cég állítása szerint a pár kevesebb mint 16 000 fontot fizetett, de a pontos végösszeget nem osztották meg.

A klinika szóvivője azt is elmondta, hogy a pár még nem fizette ki az utolsó részletet, de azt nem árulták el, hogy mennyivel tartoznak. A Zara által kért plasztika egy bonyolult műtét volt, mondták, hozzátéve, hogy több száz elégedett páciensük van.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top